top of page

Trianon kihívást hirdetünk – 1920 km a békediktátum évfordulóján


Az idei év szomorú évfordulót hoz a Kárpát-medence magyarsága számára. Száz évvel ezelőtt írták alá a Magyar Királyságot megcsonkító trianoni békediktátumot. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erre emlékezve, elsőként egy kihívással áll elő a közösségi médiában. A Trianon Kihívás vagy Trianon Challenge néven indított kezdeményezésben részt vevők 1920 kilométert tesznek meg sportolás közben a 2020-as évben. Tehetik ezt futva, túrázva, úszva, kerékpározva vagy evezve. A kihívásban való részvételről közzétett fényképeket és bejegyzéseket a #TrianonKihívás és a #TrianonChallenge hashtagekkel láthatják el. A távot egyénileg és csoportosan is teljesíthetik.


A kihívással (és majd a további megmozdulásainkkal) mozgalmunk egy pozitív, építő jellegű üzenetet akar adni az évfordulónak. A kesergés, gyász és semmitmondó üres szólamok helyett fordítsuk javunkra nemzeti tragédiánkat! Használjuk ezt az évfordulót - többek között -, motivációként testünk acélosításához is! 1920-ban egy világháborúban kivéreztetett, meggyötört nemzet hazáját szabdalták szét. Csak rajtunk múlik, hogy a századik évforduló milyen magyar nemzetet talál a Kárpát-medencében. Keljünk hát útra, lépjünk ki a mindennapok kényelméből és lássunk hozzá egy életerős nemzet építésének, nem feledve, hogy a „Sport mindig honvédelem“!


A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a közel húszéves tevékenységét javarészt a trianoni tragédia orvosolására fordította az egész Kárpát-medencében. Ezt a nemzetmentő munkát 2020-ban is folytatjuk! Mozgalmunk más sport, kulturális és közéleti megmozdulásokkal is felhívja a figyelmet az évforduló alkalmával az igazságtalan, száz évvel ezelőtt született és azóta is életben tartott békediktátumra. Ezekről később adunk tájékoztatást.


A kihívás Facebook eseménye.


2020. január 20.


HVIM vezetőség

bottom of page