“Szabadságot Budaházyéknak!” – Figyelemfelhívó plakátkampány a HVIM-től (frissítve)


Gyurcsányék a rendőrterror, és más különböző bűncselekmények elkövetése után is szabadlábon vannak, semmiféle elszámoltatás nem kezdődött meg velük szemben, viszont Budaházy Györgyéket, akik a zsarnoki rendszer ellen felléptek, 12 év Fidesz általi kormányzás után elsőfokon elítélték, s 117 évet szabtak ki rájuk, ezért plakátakcióval hívjuk fel a figyelmet az igazságtalanságra.


HVIM: Tartsuk tiszteletben a családok kérését!


A mélységesen gyalázatos, Budaházy-ügyben született, megismételt elsőfokú ítélet miatt szervezett plakátkampányunk és akciósorozat kapcsán érkezett visszajelzések alapján szeretnénk leszögezni, hogy nem egyik párt melletti, vagy elleni kampányról van szó. Az akcióinknak figyelemfelkeltő jellege van, ezeket nem szabad a választási kampány részeként értékelni. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletben tartja az érintett családok kérését miszerint „Nem szeretnénk viszont, ha bárki önző pártpolitikai célokra és a nemzeti erők megosztására használná fel a Hunnia per meghurcoltjainak, a mi szeretteinknek az ügyét”. Felszólítunk mindenkit, hogy aki segíteni szeretne, az vegye figyelembe ezt a kérést, és a kihelyezendő plakátok, vagy éppen feliratok elhelyezésének ne pártpolitikai célzata legyen! A vármegyés akciócsoportok többféle plakáton és többféle felületen terjesztik a „szabadságot Budaházyéknak” gondolatot, és az ordító kettősmércét, ami 2006-os ügyek kapcsán jellemzi az úgynevezett igazságszolgáltatást.


Kelt.: Székesfehérvár, 2022.03.25. HVIM vezetősége


Korábban írtuk:


“Szabadságot a politikai foglyoknak!”; “Szabadságot Budaházyéknak!”; “Budaházyék 117 év börtön, Gyurcsányék 0 év börtön!” szerepel számos óriásplakáton országszerte, tagjaink jóvoltából. Az akció során az óriás transzparensekre felfújtuk az üzenetet, a kisebbeket pedig figyelemfelhívó plakáttal ragasztották le. Nem hagyhatjuk cserben bajtársainkat!

Mindenki tiltakozzon, ahogyan csak tud, fejezzétek ki véleményetek a videóban látható, vagy egyéb kreatív módon! Továbbá kövessétek nyomon a kommunikációs csatornákat, hogy naprakészek legyetek a meghurcolt hazafiak ügyében. Hamarosan a családok segítésére is sor kerül egy gyűjtés keretében.


A videóban látható figyelemfelhívó plakát szabadon felhasználható, a tenni vágyók innen le tudják tölteni:

A HVIM-től függetlenül mások is akcióba lendültek, s felhívták a figyelmet az ordító igazságtalanságra. Mutassuk meg a nemzeti oldal valódi erejét, álljunk ki minél többen az igazságtalanul elítélt politikai foglyok mellett!