top of page

HVIM – Magyar Ellenállás: Megint a terrorista antifák tüntetését biztosította a rendőrség


Szerdán a HVIM – Magyar Ellenállás ismételten a Fővárosi Törvényszék épülete elé vonult, hogy kifejezzük szolidaritásunkat az antifák által megvert magyarok felé, kiszorítsuk az esetlegesen megérkező antifa söpredéket az utcáról, valamint, hogy a tárgyaláson is támogatásunkról biztosítsuk az áldozatokat. 



Korábban a magyar társadalom győzelemként könyvelhette el, hogy a kormányzat végre lépett, és terrorista szervezetnek minősítette az Antifát, működésüket betiltotta. Mint ismeretes, ennek utána mégis tüntethettek minket fenyegetve, és csak nyomásgyakorlásunk után tiltotta be ténylegesen tüntetéseiket a rendőrség.


Szerdán Mozgalmunk mégis arra érkezett meg a bejelentett tüntetésünk helyszínére, hogy ott már antifák gyülekeznek, tüntetést tarthatnak (molinóval felszólalással).


Rendezvényünk bejelentője nyomban a rendőrség intézkedését kérte, hiszen a jognak és a törvénynek ezúttal is a mi oldalunkon kellett volna állnia a bejelentett, törvényes tüntetés okán. Ugyanakkor ismételten bebizonyosodott, hogy a gyülekezési törvény, és az antifa szervezetek terrorszervezetté nyilvánítása, valamint betiltása nem ér semmit, a hatalom nem tartatja be a saját törvényeit, hanem ad hoc alkalmazza azokat, ugyanis egy-kettőre Mozgalmunk tagjai találták magukat szembe a rendőrsorfallal. A rendőrök az antifákkal nem is törődve, nekik háttal álltak be és olyan cinikus válaszokat adtak, hogy forduljunk a sajtóosztályhoz.

Rendezvényünk bejelentője ismételten kísérletet tett a rendezvény helyének elfoglalására, de a rendőrség újfent őt vezette vissza korábbi helyére. Abszurd módon a betiltott antifa szervezetek a gyülekezési törvényt megszegve újból tüntethettek, minek utána még az elsőfokú ítélet is nevetségesen alacsony büntetési tételt szabott ki “Maja” számára.


Mozgalmunk ezúttal sem hagyja annyiban a szélsőbaloldal rendőrök általi kiszolgálását, valamint a bekövetkezett jogtiprást. A rendőri intézkedéssel szemben panasszal élünk, valamint a feljelentéseket is megtesszük, de az ügyet ismételten elvisszük minden lehetséges jogi fórumra.


A kormány gyülekezési törvénye semmit nem ér. Úgy az Antifával kapcsolatos kormányrendelet sem. Mint láttuk, a Pride betiltása sem. A jogállamisággal kapcsolatos problémák itt kezdődnek, nem akkor, amikor a homoszexuálisok nem kapják meg a képzelt többletjogaikat, hanem, amikor a magyar állampolgároknak nem garantálják az elvileg törvények adta lehetőségeiket.


Most már gyakorlatilag minden bejelentett rendezvényünkön azzal szembesülünk, hogy a gyülekezési törvény teljesen felesleges: nem a hatóságokkal együttműködőket, nem a törvényes keretek között lévőket védi a rendőrség, hanem a helyszínen kialakult, többnyire törvénytelen helyzethez igazodik és a döntéseket ki tudja hol hozzák meg, de a törvényekkel sokszor ellentétesen. Nem az egyébként egzakt törvények számítanak, hanem az aktuális közhangulat, a homályos aktuálpolitikai szempontok. Így felmerül bennünk a kérdés, hogy mi miért is egyeztessünk a rendőrséggel, miért is vegyük komolyan ezeket az egyeztetéseket, ha aztán végül mindig a mi jogaink sérülnek és a törvénysértők akarata érvényesül?


Nem hagyjuk annyiban!


Székesfehérvár, 2026. 02. 05.


HVIM – Magyar Ellenállás


Előzmények:








 
 

2025 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG

bottom of page