Három vármegyés megmentette a kőszegi Szent Korona Túra becsületét

Ugyan a járvány miatt nem került megrendezésre a szokásos formájában a 16. Szent Korona Emléktúra, de mivel ez az egyik legősibb vármegyés rendezvény, ezért nem hagyhattuk, hogy megszakadjon a hagyomány.

A járványügyi rendelkezéseket betartva, három kőszegi, helyben élő vármegyés idén is méltón emlékezett meg a Korona-őrző bunkernél, ahol 1945. március 18-27. között utoljára őrizték a magyar szent koronát, 33 éves száműzetése előtt. A vármegyések virágot helyeztek el a bunker előtt és főhajtás után elmondták a magyar hiszekegyet.

Végül egy 25 km-es túrát teljesítettek – mintha nem maradt volna el a rendezvény. A szokásos útvonalon haladva elértek a Trianon-kereszthez, majd a hegyen leereszkedve a Hétvezér-forráshoz. A Stájerházak után következett a Hörmann-forrás, a Gyertyán-kút, Jávorkút végül az Enikő forrás. Innen megmászták az Óház-kilátót, majd a Kincspihenőn át, a helyiek által okmányosként ismert parkolótól 100 méterre lévő Szálasi bunker volt a végcél.

Trianon kereszt

 Hétvezér-forrás

2020 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG