Egy harcos gondolatai az LMBTQP-lobbiról és a liberális “meseországról”

A nagy port kavaró „Meseország mindenkié” című, mesekönyvnek titulált, ám valójában a homoszexualitást és egyéb devianciákat népszerűsítő liberális kiadvány kapcsán muszáj megfogalmaznunk a normalitás álláspontját. Higgadtan, érvekkel, a hagyományos létszemlélet és világnézet alapján. A világ elsötétedése ugyan már ott tart, hogy egy egészséges értékrend kifejtése is szélsőséges tettnek minősül, mivel a kritikánk tárgyát képező liberális világfelfogás (és annak egy torzszülött kiadványa) lett az általánosan elfogadott. 

Publicisztikámat a hírhedt „mesekönyv” kapcsán kezdtem el megfogalmazni, de messze túlmutat egy kiadványon, sőt, valahol a homoszexualitás témáján is. Sajátságosan vegyítettem az eszmei-ideológiai szempontokat pszichológiai és társadalompszichológiai kérdésekkel. A pszichológiai szempontokat gyermekpszichológusokkal, a témában érintett pedagógusokkal, illetve homoszexuálisokat sikerrel gyógyító pszichológusokkal egyeztettem – ezen szakemberek nevüket nem vállalják, mert jogosan tartanak a deviáns lobbi bosszújától. Ez is jól mutatja a helyzet súlyosságát.


Az elmúlt években az LMBTQP-lobbi gőzerőre kapcsolt és nyíltan kilépett a társadalom elé, egyértelműen annak megváltoztatásának céljával. Ezt a lobbit azonban nem lehet különválasztani az általános életvitellé váló liberalizmustól és a modern ember, emberalatti és végtelenül deviálódott (elúttalanodott) nézetrendszerétől. A liberalizmus egyeduralomra jutásával vált szabaddá az út a homoszexuális lobbi előtt, hogy aztán egy homoszexuális-diktatúrává fejlődjön.


Mind a liberalizmus, mind az abból fakadó LMBTQP-ideológia az egyén világi, profán örömét teszi abszolúttá és egyedüli valósággá. A modern, istentelen emberek életének fokmérője a fogyasztás, hogy mit birtokolnak, és mennyi (testi)örömben van részük. A modern tudomány is ezen álláspontot erősíti: az ember gyakorlatilag állat, minden anyagtermészetű, mindent atomi szinten meg lehet magyarázni. Ebből a szemléletből következik, hogy a nemiség nem egy életfeladat, nem egy szentség, nem egy sorsszerű út, hanem pusztán biológiai, anyagszerű meghatározottság, amit a fejlett orvostudomány már meg tud változtatni (de szerencsére ez nem így van, és a különböző műtétsorozatok csak szörnyeket hoznak létre egyelőre).

A másik fontos liberális felfogás a szabadság eszményének totális félreértelmezése: számukra ez a fogalom valamitől való szabadságot jelent. A publikációnk tárgyát képező esetben a nemi meghatározottságtól is meg kell szabadulni, mert a szabadságot az jelenti számukra, hogy akár a szexuális irányultságukat is szabadon el tudják maguk dönteni. Aki nem ismer el maga felett semmilyen hatalmat, az azt hiszi, hogy minden (veleszületett) tulajdonságát szabadon változtathatja korlátok nélkül.


A liberális lobbi az orvostudományt is irányváltásra kényszerítette. Erőszakos módszerekkel, orvosok és konferenciák fizikai megfélemlítésével elérték, hogy a mentális betegségek listájáról töröljék a homoszexualitást, így a gyógyulás útját is elvágták azoktól, akik talán megmenthetőek lettek volna. Sőt, a homoszexuálisokról szóló kutatásokat csak az LMBTQP-lobbi igényei szerint lehet publikálni, a korábbi kutatásokat „tudománytalannak”, „érvénytelennek” és „avíttnak” tartják.

Így fordulhat elő, hogy a kommunikációs érvük szerint ezen abnormalitás minden esetben veleszületett, genetikailag öröklött tulajdonság, ezért „nem fertőz” és a homoszexualitás (és a társ devianciák) bemutatása nem is lehet káros még a gyermekek körében sem, hiszen úgy sem lehet homoszexuálissá nevelni senkit sem. Ez nem igaz.


Természetesen valóban jelen van a homoszexuálisok körében a genetikai homokosság, azaz örökletes hajlam, ám ez a homoszexuálisok kis százalékéra jellemző. Azt a kérdéskört most meg sem vizsgáljuk, hogy a hajlam az mennyire lehet kényszerítő és abszolút érvényű, vagy az ilyen eseteknél is lehetne gyógyulást elérni, ha lenne ennek módja. Az is érdekes kutatási terület lenne, hogy az elmúlt évtizedekben a homoszexuálisok száma miért növekedett, ha valóban mindegyik eset öröklésből fakadó? Mi az oka? Tönkre kezd menni az emberiségben valamelyik gén?! Természetesen ilyen kutatást sem lehet indítani, mert ezzel ismét mint abnormalitást kezelnék a homoszexualitást, ami a deviáns lobbi érdekeivel szembemegy.


A hagyományos orvosi álláspont szerint a legtöbb nemi zavar mögött pszichológiai zavar áll fenn, ami gyermekkorban egy sérült szülő-gyermek kapcsolatnak a következménye. Ezen sincs mit csodálkozni, és ez is a liberális világrendből fakadó jelenség. Hiszen a családi normák felbomlásával a szülői tekintély is óriási károkat szenvedett, illetve felnőtté vált egy olyan generáció, akik már szüleiknél sem láttak természetes, hagyományos férfi és női szerepeket. A férfiak elsatnyultak, a nők elférfiasodtak, így sem viselkedésmintában, sem érzelmi síkon nem tudnak megfelelő értékrendet átadni. Ezen tényezők összességéből fakadóan lesznek a „szerzett” homoszexuálisok.


És vannak azok, akik „tanulják” a homoszexualitást. Ők a homoszexuális propaganda, az LMBTQP-lobbi áldozatai első körben. Az említett liberális szabadosság által kitenyésztett embertípust felbátorítják, elhitetik vele életének elég korai stádiumában, hogy neki ehhez is joga van, sőt, ez normális dolog. Elég néhány kudarc a lányoknál (lányok esetében fiúknál), elég némi bizonytalanság és frusztráció, máris megjelenik a propaganda, hogy az illetővel nincs semmi baj, ő pusztán más és azért érik a csalódások. A „coming outja” pedig egy ünnepelt esemény, egy ellenbeavatási ceremónia, ami a poklok kapuit nyitja meg számára, és ahonnan többnyire nincs visszaút. Az emberi minőségének egy komoly alulmúlása és egy emberi identitási tényező elhagyása ez.


A homoszexuális tematizálás nagyon hatásos: a „mesekönyves” vitákban alig jelent meg a hazug alapállításuk cáfolata, miszerint a homoszexualitás nemcsak öröklött, hanem szerzett, vagy tanult is lehet. A deviáns lobbi egységesnek állítja be a buzeranciát, és úgy, hogy ők nem tehetnek arról, hogy ilyenek. Sőt, ők normálisak, tehát „nincs itt semmi látnivaló”, és aki felháborodik, az „ordas eszméket valló szélsőséges”. Pedig a homoszexualitás összetett jelenség, mint fentebb már kifejtettük. A homoszexuális közösség egyre kisebbé zsugorodó rétege az, amelyik felismeri, hogy az LMBTQP-lobbi saját tagjainak is csak árt, hiszen a gyógyulás útjától vágják el az összezavarodott egyéneket.

Sőt, ezek a zavarodott egyének később aktív lobbistákká válhatnak, hiszen a társadalomnak van még minimális immunrendszere és találkoznak ellenvéleményekkel is, amik lehetnek a rosszalló nézésektől kezdve a kulturált vitától elmenve a tényleges atrocitásokig is. Hamar „lobbista” válik ezekből az emberekből. Az áldozati szerepből kilépve a legtöbb agresszív aktivistává válik.


Ám azzal, hogy sikeresen kommunikálják azt, hogy a homoszexualitás kizárólag öröklött és vele született, nemcsak az egyént zárják el a gyógyulás útjától és mentik fel a felelőssége alól, hanem azt is állítják, hogy a Disney által kreált torzszülött „mesék”, a buzeráns királyfiról szóló mesekönyvek, a gendersemleges oktatás és többi ifjúságot célzó propagandisztikus tevékenység nem ártalmas a gyermekek fejlődésére. Ezen álláspontjukból azért nem lehet a lobbistákat kirobbantani, mert akkor nem tudnának már áldozati szerepben tetszelegni egy ugyanolyan védendő kisebbségként mint például a cigányság, hanem rögtön kiderülne, hogy tudatosan tartják betegségben a homoszexuálisok nagy részét, illetve akkor bebizonyosodna, hogy ez valóban társadalomromboló ideológia, hiszen terjeszthető viselkedési mintát ad át. Nem beszélve arról, hogy önmagukra is reflektálniuk kellene, belátva, hogy minimum kivizsgálásra szorulnak.


Az LMBTQP-lobbi normálisként szeretné elismertetni a homoszexuális állapotot, hiszen ha ilyen nagy arányban születnek buzeránsok, akkor az normális – állítják ők a mennyiségi, modern szemlélet alapján. A saját viselkedési minta mindenáron normálisként való elismertetése szintén a liberális, modern ember velejárója. A mai  gőgös és “felvilágosult” ember számára elképzelhetetlen, hogy ő benne van hiba, hogy ő tévedhet, hogy nem normális és ezért segítségre szorul. Önreflexióra képtelenek ezek az emberalatti szintet képviselők. Fontos, hogy az emberalatti jelző nem egy sértés, hanem mint már kifejtettük: az emberi létformának elengedhetetlen feltétele az egészséges nemiség is, amit elhagyva és az ösztönöket felszabadítva elállatiasodik az egyén. Ez történik mindenkivel, aki a magasabb rendűt megtagadva, magát tudatosan alászállítja, és ezáltal deviánssá, azaz úttalanná válik.


A liberális egyén korlátként éli meg a tradicionális értelemben felfogott normalitást, mert az számára csak egy felszámolandó keret. Számukra a rend, a hagyományos társadalmi norma nem egyfajta szabályrendszer, ami az emberi közösséget irányítja, hanem egy eltörlendő, régimódi, „sötét középkorból” itt maradt csökevény, ami csak korlátozza őket. Számukra a tradicionális normalitás csak egy emberi kreálmány, amit „hazug papok”, „elnyomó földesurak”, „gonosz királyok” találtak ki az alattuk lévők elnyomására.


Bármilyen fennálló hagyományos keret veszélyt jelent a már elért eredményeikre, mert a régi világ alapértékei egymást erősítették. Például az eredeti férfiasság és nőiesség eleve önmagában is felszámolandó szerintük. A hierarchia és tekintélytisztelet elvetendő. Az érdemelvűség és a kötelezettségek vállalása, a felelősségteljes magatartás ellenkezik a közösségellenes, individualizmust hirdető ideológiájukkal. Ellenség bárki és bármi, ami a hagyományos nemi szerepeket képviselné és védelmezné. De nemcsak a tradicionális értékek erősítették egymást, hanem az ezekkel szembenálló felforgatás erői is egységet alkotnak: feminizmus, liberalizmus, modernitás, ateizmus, vallásellenesség, internacionalizmus, szcientizmus (tudományvallás) mind-mind szövetségesei az LMBTQP-lobbijának.


Nem elégszenek meg annyival, hogy a „négy fal között” azt csinálhassanak, amit akarnak. Nemcsak önmaguk számára életprogram amit hirdetnek, hanem kötelezővé szeretnék tenni: legalábbis úgy, hogyha valaki nem is gyakorolja, de csak és kizárólag elismerően nyilatkozzon a deviáns viselkedésükről, hogy senkinek se jusson eszébe többé hirdetni, hogy mi a normális. A ráerőltetés természetes velejárója az ő pszichés zavaruknak, hiszen, ha mintává teszik a devianciát, elfogadott, sőt, trendi viselkedéssé, akkor tömegek fognak hozzájuk csatlakozni, illetve a tradicionális normát gyakorlók szorulnak vissza a „négy fal közé” és a lobbitevékenységüket nem zavarják. A mennyiség, a tömegek maguk mellé állítása végleg legitimálja őket.


Addig fognak elnyomásról beszélni, amíg lesz a Földön olyan ember, aki kinyilvánítja nemtetszését a deviáns viselkedési mintákkal szemben, és nem hódol be nekik. Ellentmondásos, de minél több jogot, intézményt, törvényi védelmet kapnak deklaratíve, azaz kimondottan homoszexuális kisebbségként, annál inkább fognak elnyomásról beszélni, mert csak átmeneti állapotnak tekintik ezeket a vívmányokat.  Ők egy védekezési fázisnak látják a törvényi védelmet és azt, hogy szexuális kisebbségként jogok illetik meg őket. Ők a társadalom totális megváltoztatására törekszenek. Számukra az lenne a tökéletes állapot, ha nem is kellene külön szabályokkal védeni őket, és nem szexuális kisebbségként lennének feltüntetve, hanem szexuális „normalitásként” lennének kezelve és már felesleges is lenne külön kategóriába sorolni a homoszexualitást, mert mindennemű ellenállás megszűnne.


Ennek a lobbinak a végállomása az, hogy a normális nemiséget megélők kerülnek kisebbségbe és néznek rájuk furcsán, mint avítt, a múltból itt ragadt különös lényekre. Jól mutatja a felforgatás irányát a most még szélsőséges vélemények közé tartozók állítása, miszerint aki családosként harcol az LMBTQP-lobbival szemben, azok alkalmatlanok gyereknevelésre. Nyugat-Európában és egyes vadliberális államokban már látható, hogy „túlzott” vallásos nevelés miatt, vagy éppen politikai okokból kiemelnek gyerekeket a családjukból, magyarul elrabolják a szüleitől, nehogy egy „kirekesztő, homofób, rasszista, náci” legyen belőle is. Álságos a homoszexuális lobbi és nagyon veszélyes: aki szembeszáll a gyerekeket érzékenyítő lobbival, azt rögtön úgy állítják be, mint aki tulajdonképpen a gyermekek normális fejlődése ellen van, hiszen szerintük a „másság” elfogadása már kisgyermek korban kötelező és oktatandó. Ezzel a gyermeknevelési elképzelésükkel szembemennek a korábbi pszichológiai és tudományos állásponttal, hiszen a gyermek természetes nemi fejlődését tilos megzavarni, és nagyon súlyos zavarokat okozhat, ha a biztonságot jelentő keretrendszert megkérdőjelezik, ha életidegen mintákat mutatnak be számára. Hiszen mint állítottuk, a homoszexualitás tanítható viselkedési minta: kollektív öngyilkosság lenne a nemi szerepeket összezavaró ideológiát ráereszteni arra a társadalomra, ahol az erkölcsi normák eleve fellazultak és egyébként is inognak a viselkedési minták a gyermekek előtt.


Az LMBTQP-lobbi professzionalizmusához kétség sem fér. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a társadalom felsőosztálya is súlyosan fertőzött a homoszexuális lobbi által. Számos szerzett és tanult homoszexuális kerül ki ebből a rétegből. Ezek a „jól szituált” emberek aztán az anyagi forrásaik és pozíciójuk révén komoly mozgalmárokká tudnak válni az LMBTQP-lobbi haderejében, és válnak is a fentebb említett okokból. Megnyerő külsővel, biztos háttérbázissal, tehetős életmódjukkal szimpatikussá teszik a közösséget. A médiában is jelentős részben jelen vannak, ami érezhető is…


Ez a lobbi új elemként a gyermekek pajzsként való felhasználását is beveti.  „Mesekönyvet” adnak ki számukra, majd ha valaki tiltakozna ez ellen, akkor alapból egy kommunikációs hátrányba keveredik, hiszen egy „mesekönyv” ellen hadakozik, meséket forgalmazó cégekkel kerül szembe. Ezt a faktort nagyon ügyesen ki is használják a deviáns lobbi kommunikátorai, úgy beállítva a tiltakozókat, mint vérivó nácikat, akik mesekönyveket darálnak le, könyvesboltokat támadnak meg, színészekkel és „elismert” közéleti szereplőkkel szállnak szembe, tehát a gyermekeket gonoszságra akarják nevelni. Ügyes kommunikációs trükk, hogy a minél hangosabb tiltakozásokra hivatkozva állítják, hogy szükség van az ilyesféle érzékenyítésekre, mert még mindig nem elég elfogadó a társadalom…


A buzeráns lobbi aktuális kommunikációjában központi elem a könyv bedarálásának elítélése, mint emberiség elleni bűncselekményként való beállítása, és a „náci” Németországgal való párhuzamba állítása. Ezzel szemben az igazság az, hogy miután a könyvpiac végtelenül demokratizálódott, tömegével jelennek meg értéktelen és teljesen káros könyvek is. Egy könyv nem attól lesz védett, mert könyv formája van – hiszen bárki már egy otthoni nyomtatóval is ki tud nyomtatni egy könyvszerűséget, majd könnyen le is fűzeti-, hanem a tartalmának minőségétől! Érdekes, hogy ez a nagy liberális „könyvvédelem” csak a liberális könyvekre terjed ki. Valamiért a Mein Kampf és egyéb „náci”, vagy „szélsőséges” művekre nem terjed ki.


Álszent azért is a könyv megsemmisítése miatti siránkozás, hiszen naponta semmisítenek meg ők is szellemi termékeket, ha úgy tetszik a modern korok „könyveit”. Sorra szüntetik meg a homoszexuális diktatúrával szembemenő videócsatornákat, közösségi médiás oldalakat és profilokat. A normalitást képviselő embereket és csoportokat végleg kitiltják közösségimédia-felületeikről, és törlik menthetetlenül a tartalmaikat – nyilvánvalóan a tolerancia jegyében. Valójában kialakulóban van egy LMBTQP-diktatúra, ami abszurd módon el tudja hitetni a világgal azt, hogy ő van elnyomva és védelemre szorul.

A szóban forgó „mesekönyv” védelmezői állítják, hogy ez nem is egy LMBTQP könyv, hiszen a társadalom számos perifériájára szorult csoporttal foglalkozik, illetve számos olyan kérdéssel is, aminek semmi köze a homoszexualitáshoz, de nagyon fontos, hogy már kisgyerekként szembesüljön vele mindenki. Sajnos igazat kell nekik adnunk: ez a „mesekönyv” még annál is aljasabb, hogy pusztán buzipropagandának lehessen titulálni, ugyanis több normát egyszerre támad úgy, hogy csak felkészült eszmei háttérrel lehet vitába szállni vele. A valódi törésvonal pont ebben mutatkozik meg: a világok harcában. A hagyomány és hagyományellenes erők ütköznek, úgyhogy nem apróságokról van szó. Nem arról van szó, hogy a könyv kis szeletével lehet csak vitatkozni, kimondottan az LMBTQP részével, hanem arról, hogy az egész „mesekönyv” a normalitás ellen van.


Való igaz, hogy nem a homoszexualitás a fő téma benne – bár ettől a részétől vált hírhedtté -, mert más abnormális mintákat is felvonultat. A liberálisok persze nem értik, mert nem érthetik, mi a baj azzal, hogy férfiatlan tulajdonságokat rendelnek hozzá egy alapvetően „harcos” karakterhez, ahogy azt sem értik, hogy miért tartjuk károsnak, ha egyébként a társadalomban valóban jelenlévő kisebbségek, vagy viselkedési zavarok körül forogjon egy egész „mesekönyv”. A válaszunk dióhéjban: azért problémás és beteges az egész koncepció, mert az ideális gyerekkortól fosztják meg a legkisebbeket. A gyermekek mesevilága azért mesevilág, mert ott az ideális szerepek és viselkedési minták kerülnek bemutatásra, hogy ezek a tökéletes állapotok rögzüljenek a gyermekekben, hogy később, felnőtté válva a tökéletességre törekedjenek, a normalitást védelmezzék és próbálják megvalósítani. Ettől lesz jobb a világunk, hogy a normákat továbbadjuk.


Bőven ráér a fiatal későbbi fejlődési korában, például a (közép)iskolában felfedezni a világ tökéletlenségét. Akkor fog problémákkal szembesülni, amikor annak ott lesz az ideje, ahogy a szexualitással is akkor fog foglalkozni, ha a megfelelő életkorba lép. Ha viszont az óvódás fiúknak azt mutatjuk be, hogy nem baj, ha töketlen, tutyi-mutyi, tekintélyt nem tisztelő, hierarchiába be nem illeszkedő egy férfi, akkor ő maga sem fog arra törekedni, hogy valódi férfi legyen, mert leromboltuk a benne lévő apaképet (férfiképet). A törekvést oltjuk ki, ha arra neveljük a gyerekeket, hogy jó, ha szerencsétlen, gyenge, satnya, béna, fogyatékos valaki. Az emberek nem egyenlőek, ez a világ rendje, ha tetszik a liberálisoknak, ha nem. Modern dogma az egyenlőség, amit viszont a tradicionális mesék cáfolnak.


A tradicionális mesékben a főszereplő lovag, a hős mindig tökéletes jellemű, sőt, emberfeletti tulajdonságokkal is bírhat. A jó nevelés mindig a legtöbbet szeretné kihozni az egyénből a saját karakterének megfelelően, akár specializált módszerekkel, nem pedig a sárba ránt és erényként mutatja be a jellemgyengeségeket. Ha egy esetlenebb karakter is kerül a főszerepbe (mint például a legkisebb királyfi, vagy a szegény legény, aki szerencsét próbál), akkor is ez legfeljebb a körülményekre vonatkozó hátrány, amit leküzd a szereplő, hiszen a törekvésen van a hangsúly. A lényeges tanítás, hogy megérdemelten nyeri el a jutalmát mindenki. Nem alanyi jogon lesz valaki gazdag, vagy ünnepelt hős, mert az jár neki, hanem azért, mert kiállta a próbákat, mert bebizonyítja, hogy valóban alkalmas rá. A gyengeség helyes bemutatása itt kezdődik, ahol ezt, mint hátrahagyandó tulajdonságként tüntetik fel, és ezzel párhuzamosan egy felfelé mutató törekvés is megjelenik.


A férfiatlan férfi karakterek bemutatása és elfogadtatása a lányokra is veszélyes, hiszen a férfiideált sérti meg bennük. Minden kislány hercegnő akar lenni, aki fehér lovon érkező, sárkányölő herceget képzel el a későbbiekben.  A „mesekönyvben” elnőiesedett férfiakat és elférfiasodott lányokat látunk, mondván, hogy a lányok nemcsak feleségek, hanem főhősök is lehetnek. Szétfeszítené írásunk kereteit, ha külön reflektálnánk a feminista propagandára, ami a férfi ellenségévé teszi a nőt, és azt állítja, hogy feleségnek, családanyának lenni nem a legszentebb hivatások egyike, és nem tekinthető önmagában már „hősiességnek” a családanyaság…. Pont a feminizmus az, ami a nőket alacsonyabb rendűnek tartja, hiszen megkérdőjelezi a természetes nőiességet, nem tartja elegendőnek és elfogadhatónak egy nő számára a saját neméhez kötődő hivatásokat.

A fiúk királylányokat mentenek, akik nem kövérek, nem rusnyák, nem feministák, hanem hosszú hajúak (általában szőkék), vékonyak, szép nőies ruházatot viselnek, mosolygós szeműek és fülig szerelmesek az ő lovagjaikba. Csúnya királylány nincs! Ha van is csúnya lány, az nem üldözendő kategória a hagyományos népmesékben sem, legfeljebb őket nem a daliás herceg menti meg. Az ideális világban rend van kedves liberálisok. A liberális világban meg katyvasz.


Sajnos felnőve rájön mindenki, hogy a mesék világa csak idealizált világkép, a valóság sajnos más, mert már a modernitás velejéig megfertőzött mindent – érvényre jutott a liberálisok világképe. De miért cél, hogy ne is adjunk a gyermekeknek idealizált jövőképet? Miért fosztjuk meg a mesék valódi jelentésétől a legkisebbeket?  Miért az a példás nevelés, ahol nincs normafelmutatás, ahol a példák tökéletlenek?


Ezt a „mesekönyvet” azért is tartják a liberálisok elengedhetetlen műnek, mert a fentieken túl például foglalkozik szegénységgel és falánksággal is. A liberálisok úgy viselkednek, mintha ezek nem lennének meg a tradicionális mesékben. Csak jelezzük – mivel egyértelmű, hogy nekik értelmes meséket nem olvastak-, hogy ezek megjelennek a népmesékben is, igaz más-más előjellel és tanulsággal. A falánkság és kövérség nem elfogadandó tulajdonságként mutatkozik meg, és nem az a központi mondanivaló, hogy ne bántsuk azt, aki kövér (mert ez egyértelmű), hanem a falánkság és a kövérség, mint az anyagi javak felesleg gyűjtésének szimbolikája jelenik meg, így viszont elítélően kerül bemutatásra.


Úgy tűnik, hogy a liberálisok felismerték, hogy a valódi, eredeti meseország tradicionális értékrendje nem összeegyeztethető az ő liberális világképükkel. Nem azt a következtetést vonták le ebből, hogy nekik kell megváltozniuk és bennük van a hiba, mert az eredeti ideálokkal szembefordultak, hanem kreáltak maguknak egy saját „meseországot”, ahol a liberális szabályok érvényesülnek. Az ő „meseországukban” a tökéletesség nem elérendő cél és a mindenféle fogyatékosság, tökéletlenség az irányadó.

Az ilyen kiadványok elutasítását mindennél határozottabban kell vallanunk! Nem bűnösök, szerencsétlenek, megtört gerincűek, fogyatékosok vagyunk – és gyermekeink sem azok-, hanem minimum harcosok, akik hősökké akarnak válni, mint ennek az országnak és kultúrának oly sok szereplője már a történelem során. Az igazságért mindenáron való kiállást kell megtanítani a gyerekeknek! Azt, ha elveszik tőlem, ami az enyém, akkor nem én kérek bocsánatot, hanem kiállok magamért és visszaveszem! Újra meg kellene tanulnunk, hogy nem lehet minket, a magyarság harcos kasztját meggyalázni, hazugságokkal etetni. Nincs bűntudatunk, nem követtünk el semmit, mi büszkék vagyunk a múltunkra, arra, hogy kik vagyunk! Nem hajtjuk le a fejünket, nem rogyunk le a bűnözőknek, senkiháziaknak, a modern bálványoknak, mi csak Isten előtt térdelünk le, akkor sem meggyötört áldozati bárányként, hanem az égre, a legmagasabb rendűre tekintve! Le tudjuk győzni a sárkányt, ki tudjuk szabadítani a királylányt, újra naggyá tudunk válni.  A „merjünk kicsik lenni elv” a liberálisoké. Az „inkább élni elve” a gyáváké. Mi a „merjünk nagyok lenni” elvet képviseljük a „több, mint élet” elvvel együttesen! Csak az olyan meséknek van értelme, amik a tradicionális igazságokat adják át. A normális élet a minta, nem pedig a „kevesebb”, a „sérült”, a „kisebbségi”. Aki védelemre szorul, azt meg kell védeni – a tradicionális mesékben is védelmezik a gyengéket és az árvákat, de a védelmezők fegyveres vitézek és nem pedig elhízott, határozatlan nemű liberálisok. Csak az erő és hatalom pozíciójából lehet védelmet adni! A gyengeségre nevelt személy nem fog tudni senkit és semmit megvédelmezni. A küzdelmet nem ismerő nem fog tudni harcolni az igazságért.


Vegyük tudomásul, ha a kisgyerekeknek nem a hagyományos példát mutatjuk, ami ezer és ezer éveken keresztül norma volt, akkor a jövőt tesszük tönkre! Azért nem voltak ezek kimondva eddig, mert annyira triviális volt, hogy le sem kellett írni. Ezért mondjuk ki azt is, hogy a liberálisok társadalomrontására nemet mondunk és a végsőkig harcolunk velük szemben!

Az LMBTQP-lobbi elleni csata döntő lesz az emberiség történelmében. Ha nem sikerül megálljt parancsolni a homoszexuális propagandának, akkor rövid időn belül olyan fizikai elnyomásba is torkolló liberális diktatúrával szembesülünk, ami végzetes lehet. Ám a konklúziót meg is fordíthatjuk, mert egységessé és erőssé vált az ellenség: ha nem sikerül a liberális diktatúrát felszámolni, akkor az LMBTQ-lobbi hamarosan lerombolja nemcsak a hagyományos családmodellt, hanem a még megmaradt ősi értékeket is a társadalomban.


(Barcsa-Turner Gábor – Egy harcos gondolatai)

2020 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG