A “vármegyés iskola” tovább dübörög – Legyen kinek átadni a zászlót

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) valós szellemiséggel átitatva, sok-sok élménnyel szervezi a képzési hétvégéket a hozzá jelentkezőknek és az érdeklődőknek. Reménnyel tölti el a szívünket, hogy a modern világban is léteznek olyan intézmények, ahol a fiatalsággal foglalkoznak. Közel 20 fiatal vett részt a hétvégén, aminek a bő fele vármegyés próbaidős, vagy már komoly érdeklődő.

“A jövő nemzedékének kinevelése zajlik, hogy legyen kinek átadni a zászlót! Mi nem feltétlenül azt tartjuk a szemünk előtt, hogy jól érezze magát a fiatal, hanem azt, hogy értékeket kapjon, hogy később hasznos tagja lehessen a közösségünknek, hogy országunk építői közé tartozzon. Persze, a nevelő, hibákra rámutató feladatok is olyanok, hogy később mindenki örömmel, és szükséges tapasztalatként gondol vissza rájuk” – nyilatkozta Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke, aki a mozgalom ifjúságnevelését három éve újratervezte.

A mostani hétvégét Barcsa-Turner Gábor összefoglaló előadása nyitotta meg

“Látszanak az eredmények már három év alatt. Akikkel kezdtük, őközülük már vannak esküt tett tagok, illetve A “vármegyés iskola” úgy tevődik össze, hogy a nyári gyermek és ifjúsági táboron bárki részt vehet 10 éves korától 20 éves korig. Ez a tábor a vármegyébe jelentkező próbaidősöknek is kötelező, kivéve azoknak, akik már jóval idősebbek. A tábor tematikáját aztán évközben is, kéthavonta folytatjuk, ez volt a legutóbbi hétvégén is. A vármegyés próbaidősök közben egész évben kapják a különböző oktatásokat és ki is van jelölve számukra egy tapasztaltabb, idősebb mentor is, aki segítségükre van a beilleszkedésben és mindenben. Emellett, illetve ezzel párhuzamosan, a Mozgalomhoz köthető Farkasok Bajtársi Közösségben pedig a honvédelmi ismeretek átadásának keretében egy katonásabb, keményebb kiképzés is zajlik, ami szintén nyitva áll minden férfi számára. ” – foglalta össze a vármegyés vezető.


A vármegyés gyerek és ifjúsági tábor július 12-19-e között kerül megrendezésre. Érdeklődni a tabor@hvim.hu-n keresztül lehet. A Farkasok új alapképzést is indít szeptember 18-20-ai hétvégével. A HVIM-be jelentkezni itt lehet.

Minden reggel futás és torna
Íjászkodás fegyelmezetten
Feladatmegoldás csapatként

Feladatmegoldás csapatként: a fiatalok kaptak egy erdőben végrehajtandó feladatot, de nem kaptak arra vonatkozó instrukciót, hogy ki a vezető és hogyan oldják meg. A szervezők így tesztelték, hogy ki a szervező, ki hogyan veszi ki a részét a munkából, vagy éppen próbálja magát kivonni a feladat alól.

Edzés

Edzés: esések, gurulások, tigrisbukfenc, védekezés késes támadás ellen… A képen egy bemutató, embert átugró tigrisbukfenc.

Kreatív feladatokra is sor került

Kreatív feladatokra is sor került: egyik csapatnak ki kellett dolgoznia arra vonatkozóan terveket, hogy egy jobboldali mozgalom milyen tevékenységet tud kifejteni a mai Magyarországon. A másik csapatnak egy “vloggal” kellett előállnia, majd az első adásnak a felvételével kellett bemutatni a munkájuk gyümölcsét. A harmadik csapatnak jutott egy kulturális előadás létrehozása és bemutatása jutott. Ők az íjat, mint a magyarok egyik fő fegyverét mutatták be meglepő kreativitással és humorral. A képen éppen a kidolgozás fázisa látszik.

Mi Magunk vlog felvétele
Kónyi-Kiss Botond (HVIM alelnök) előadása

A táborban sor került egy éjszakai programra a jelöltek számára, amiről nem készült sem kép, sem bővebben nem írhatunk le, csak annyit, hogy igazán férfias próbatétel volt ez néhány jelölt számára. A HVIM talán az egyetlen szervezet, ahol még a 2 éves próbaidő megkezdésének is vannak bizonyos feltételei.


Az összes résztvevő pozitív élményekről számolt be és várhatóan az itt jelenlévők mindegyike részt vesz majd a nyári táborban! A HVIM ifjúságképzésével bizonyítja, hogy odafigyeléssel, türelemmel és szeretettel a mai fiatalságnak is lehet irányt mutatni, jövőképet adni!

2020 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG