Kiállunk a meghurcolt dunaszerdahelyi szurkolók mellett


    A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvidéki tagszervezetei elítélik a szlovák rendőrség 2018. november 20-án végrehajtott akcióját, mely során a dunaszerdahelyi szurkolói színtér több tagját előállították. Az akció, melyet az „extrémizmus” elleni harc jegyében hirdettek, egyértelműen politikai megrendelésre zajlott és a felvidéki magyarság megfélemlítését volt hivatott szolgálni.


    A kisebbségi komplexusokkal küzdő szlovák kormány nem bírta tovább nézni, hogy Dunaszerdahely minden szombaton a Kárpát-medencei magyarság zarándokhelyévé vált, így lépnie kellett. A rendőrségi felvételeken is jól látszik, hogy semmilyen törvénybe ütköző tartalmat vagy eszközt nem találtak az előállított személyek lakásán. Szlovákia újfent bizonyította, hogy bár legitimitását úton-útfélen próbálja alátámasztani, a jogállamiságot, még csak hírből sem ismeri.

    Sújthatják a klubot több ezer eurós büntetésekkel, a piros-fehér-zöld koreográfiák akkor is maradnak. Félholtra verhetik a szurkolókat, a lelátókon egyre többen lesznek. Próbálkozhatnak hasonló rendőrségi akciókkal, a Ria-Ria-Hungária annál hangosabban fog szólni.

    Bajtársak! Mi vármegyések Veletek vagyunk!

    Fel a győzelemre!

    HVIM Felvidék


    2020 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG