A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz kötődő legrégibb rendezvény idén sem maradt el. A 20 km-es túrát néhány Vas- és Sopron vármegyei hazafi teljesítette, fenntartva ezzel a közel két évtizedes hagyományt.
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_eeb6c6f74e434d3a969d83584f704bfd~mv2.jpg/v1/fill/w_122,h_69,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_eeb6c6f74e434d3a969d83584f704bfd~mv2.jpg)
Az idei évben két tucat lelkes hazafi teljesítette a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által életre hívott Szent Korona Emléktúrát, mely a szervezet legrégibb rendezvénye. A kellemes időben kirándulva arra emlékeztünk, hogy 1945. március 18. és 27. között Kőszeg mellett őrizték a magyar államiság legfőbb szimbólumát. A 20 km hosszú útvonal a Szent Korona bunkertől indult és oda is ért vissza. Közben érintettük a Kálváriát, a Trianoni keresztet, ahol elmondtuk a Magyar hiszekegy első versszakát, megpihentünk a Hétforrásnál, majd az Óház-kilátó, a Stájerházak és a Szálasi bunker érintése után visszaérkeztünk a túra kezdőpontjára. A tisztelgés mellett némi szemétgyűjtést is be kellett iktatnunk, így az esemény még a vártnál is hasznosabban telt.
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_eeee52aff9514c86ac630795ce076d5d~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_eeee52aff9514c86ac630795ce076d5d~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_66995d7d25784041a66e4bbcd5828afc~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_66995d7d25784041a66e4bbcd5828afc~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_aadbf0a3f69442da8ff583f9fba4dfb0~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_aadbf0a3f69442da8ff583f9fba4dfb0~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_bd2581620f9c4590a6c18f1d5235d38f~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_bd2581620f9c4590a6c18f1d5235d38f~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_53edcc3eeb9f4627a864194c4cd2794b~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_53edcc3eeb9f4627a864194c4cd2794b~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_99b46e329850459d878c609ba9e50d79~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_99b46e329850459d878c609ba9e50d79~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/f2cf01_111d08792d7c4791bd3a726b2258227f~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/f2cf01_111d08792d7c4791bd3a726b2258227f~mv2.jpg)