Miért „This is Sparta” szerepelt a molinónkon? Tényleg homokosok voltak a spártai harcosok?

A HVIM egy „This is Sparta” feliratú molinóval állt ki több helyszínre is, hogy kifejezze, mi a többszörös túlerővel is szembenézünk. Azóta boldog-boldogtalan megtalál minket azzal az LMBTQP-propagandaszöveggel, miszerint a spártai harcosok homoszexuálisok lettek volna. Nem, nem voltak azok, ők nem a thébai Szent Sereg… De lássuk részletesebben, mit mondanak erről a HVIM történészei!

„This is Sparta!” Mi ez? Hát egy filmes idézet! „Ez őrület! Nem, ez Spárta!” Mindenki ismeri Zack Snyder 2006-ban forgalmazásba került kultikus filmjét. Sőt, még az a rengeteg külföldi is megérti az angol idézet áthallásos üzenetét, aki 2025. június 28-án a „Budapest Pride” rendezvényen vonult végig a molinóink előtt. „A világ tudni fogja, hogy egy maroknyi szabad ember szembeszállt a tömegekkel.” Hát ezért az angol idézet, kedves Szabó Tímea, hogy olyanok, mint Te, azaz a CIA ügynökei is pontosan értsék. És ha már az IQ kérdését feszegeted, akkor lehetnél annyira intelligens, hogy nem szajkózod a sablonos történelmi toposzokat nagy pofával. Akárcsak a faszerdőt kedvelő, nemzeti máz mögül coming outoló „KARD” facebook-oldal, amely azt a Plutarkhosz-idézetet citálja a spártaiakról, amit a szerző közel 800 évvel (!) a tárgyalt események, – a thermopülai csata (Kr. e. 480) előtt majdnem két évszázaddal élt – Lükurgosz arkhónsága után írt, a Kr. u. 1. század végén. Ezt kezelik egyrészt kortársként – ami nevetséges –, másrészt pedig még ebben sem fogalmazódik meg konkrét homoszexualitás (lásd lentebb), holott ez a legközvetlenebb forrása ennek a ferdítésnek.

Tudjuk, hogy nem sok értelme van a tömegek fejébe kőbunkóval belevert történelmi toposzok – mint a sötét középkor, a buzi spártaiak vagy a „legfejlettebb civilizáció a mai” és hasonlók – ellen hadakozni, főleg nem úgy, hogy a röhögők gondolkodása pusztán aktuálpolitikai, pártpolitikai síkon mozog, de még ott is rendkívül laposan: „Orbán vagy nem Orbán”.

Tény, hogy egy molinónak „hülyebiztosnak” kell lennie. Sajnos úgy látszik azonban, hogy túl magasra tettük a lécet, amit Szabó Tímea (Kabul Rózsája) és habzó szájú társai nem tudtak megugrani. „De tök mindegy”, ahogy ő fogalmaz. Mindenki magából indul ki, és ahogy a klasszikus írja, nem adhat mást, csak mi lényege. Ezeknek valószínűleg mindenről „az” jut eszükbe.

A mi akcióink nem aktuálpolitikai síkon mozognak, hanem metapolitikai, ideológiai síkon. Minket nem érdekel az az érvelés, hogy „most akkor, aki nem áll be a Pride-menetbe, az Orbánnal van”, és ilyen blődségek. Minket az érdekel, hogy a társadalmunkat aláásó devianciával szemben kötelességünk minden esetben kiállni. Még akkor is, ha látszólag már teljesen reménytelen az ügyünk. Ennyi.

Nem kell velünk szimpatizálni, de az elvárható lenne az ilyen szabótímeáktól, hogy legalább a motivációinkat megértsék. Ehhez kellene az IQ. Aki a sablonos toposzokon túl mélyebben is érdeklődik a történelem iránt, illetve van (forrás)kritikai érzéke, annak álljon itt néhány sor arról, hogy buzik voltak-e a spártaiak.

A klasszikus spártai társadalom, amiről Plutarkhosz is értekezik majdnem egy évezred távlatából, felszínesen értelmezhetetlen egy modern, posztkeresztény társadalom számára. Ebben a Spártában elsősorban nem a család volt a társadalom alapköve, hanem férfiak alkotta asztalközösségek, az úgynevezett szüsszitiák, amelyek egyben katonai/politikai egységek voltak, erkölcsi és nevelési funkcióval. Mondhatni, egyfajta „kaszárnyatársadalomban” éltek, ahol a férfiak az életük nagy részét az egységükkel töltötték, nem a feleségükkel. Mindent a katonai sikerességnek, a lojalitásnak, a csapatköteléknek és a puritán, aszketikus katonai életvezetésnek rendeltek alá. Ha valaki ebbe a filozófiába mélyebben belegondol, láthatja, hogy itt nem sok helye van a testi élvezetek bármilyen formájának.

Spártai polgárjoggal csak az rendelkezett, aki valamely asztalközösség tagja volt, ahová bekerülni csak beavatás útján lehetett. Nagyon bensőséges és szoros mentor-rendszert tartottak fenn az idősebb férfiak és a fiatalok között, ezt szokás pederasztiának beállítani. Ezt a mentor-rendszert jellemezte a testi szépség – kalosz mint szép ifjú – eszménye és az edzettség kultusza, a szociális-nevelő jelleg, az elitizmus, a szellemi-lelki, filozófiai kötelék, és egy érzelmi kapcsolat is. Tény, hogy néhány író – köztük a már említett Plutarkhosz – műveiben az erósz (ἔρως), azaz szerelem, illetve az erasztész (ἐραστής) – a görögbetűs szavak a klasszika filológusok közt nem kis számban előforduló homár zsidók kedvéért –, azaz szerető szó szerepel eme férfikapcsolatok leírására, de ezek abban a korban tágabb jelentéskörrel bírtak, nem feltétlenül társult hozzájuk testiség vagy romantika.

És íme Xenophón – aki Kr. e. 5–4. századi, Spártát megjárt író volt – pontos idézete, melyben Lakónia, azaz a spártai állam nomothetészének, törvényadójának pederasztiához való hozzáállását tárgyalja: „Ha valaki – maga is becsületes emberként – a fiú lelkét csodálta, és arra törekedett, hogy feddhetetlen baráttá tegye őt, s vele baráti viszonyt ápoljon, akkor ezt Lükurgosz helyeselte, és az ilyen nevelést kiválónak tartotta. Ám ha nyilvánvalóvá vált, hogy a vonzalom a fiú külső szépségére irányult, akkor ezt a kapcsolatot visszataszítónak nyilvánította és megtiltotta.”

Elhajlások, züllések természetesen minden korban voltak, sőt tudvalevő, hogy bizonyos mértékben az antik világban is megjelentek, mivel az ember nem tökéletes. Nekünk azonban elsődlegesen nem is ezt kell néznünk, hanem azt, hogy az elveinket a régiek gyarlóságaihoz akarjuk-e igazítani, vagy az emberi esendőségünk mögött felsejlő isteni elhívásunk alapján határozzuk meg egyéni életcéljainkat és eme törekvéseinknek keretet adó társadalmi törvényeinket. A mi ideánk a harcos közösség, amely lehetetlen szituációkban, túlerővel szemben is bármikor képes a kiállásra. Erre pedig az egyik legszebb történelmi példa I. Leónidasz („oroszlánhoz hasonló”) spártai király és serege története.