top of page

Még mindig a bíróságon rángatják a HVIM társelnökét többedmagával, amiért gyermekeket akartak megvédeni az LMBTQP fertőtől


Június 12-én reggel tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azoknak a hazafiaknak az ügyét, akik 2019-ben a Pride-hónap keretein belül megrendezésre kerülő „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” elnevezésű eseményre szerettek volna bejutni. Bár fizikai erőszakról szó sem volt mozgalmunk társelnöke Barcsa-Turner Gábor, Budaházy György és Walter Pál Péter részéről, esetüket mégis „közösség tagja elleni erőszak bűntetteként” kezelik. Védelmüket az ismert nemzeti jogvédő, Gaudi-Nagy Tamás látja el.



Különös pikantériát ad a napnak, hogy éppen azonos időben tárgyalták a szomszédos épületben a magyarverő antifák esetét is.


A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sem véletlenül volt jelen: ahol a normalitás vagy a magyarság érdeke sérül, ők mindig ott teremnek.

Összességében elmondhatjuk, hogy hiába van állítólag 15 éve jobboldali, konzervatív kormányzás Magyarországon, mégis a normalitásért kiállók vannak elnyomva, a család- és magyarellenes erők pedig azt csinálnak, amit csak akarnak.


(Magyar Jelen nyomán)

Comments


2025 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG

bottom of page