
Mozgalmunk közös kiálláshoz csatlakozott, a magyarverő, nembináris antifa tárgyalásának napjára, hogy az áldozatok nyugodt körülmények között mehessenek be a tárgyalásra. Kedves antifák: ez nem az az ország, ahol szabadon garázdálkodhattok!
Folytatódik annak a magát nem binárisnak tituláló magyar verő antifának a tárgyalása, aki aktívan részt vett a 2023-as Becsület napi támadásokban. Legutóbbi tárgyalásán külföldről érkeztek demonstrálni antifa támogatói, hogy szabadon engedjék a börtönben “sanyarú” sorsot megélő T. Mayát.
Azonban a külföldi antifák alkotta demonstráció azt az abszurd helyzetet teremtette elő, hogy a sértettek, akiket megvertek az antifák, a demonstráló tömegen át kellett bevonulniuk a bírósági épületbe.
Közös kiállás az áldozatok mellett
A mai tárgyalási napon összefogtunk, nem hagyjuk, hogy ugyanez megtörténjen megint. Ez a demonstráció egy kiállás a támadások áldozatai mellett. Egyúttal biztosítjuk, hogy nyugodt körülmények között mehessenek be a sértettek a tárgyalásra.
Az antifák pedig jobb, ha eszükbe vésik: ez nem az az ország, ahol szabadon garázdálkodhatnak!
A közös kiállást a Betyársereg kezdeményezte és szervezte meg, de több nemzeti mozgalom is részt vett rajta.
Egy antifát már futni hagyott a magyar jogrend, reméljük ezúttal a megfelelő büntetést fogja kapni a nem bináris féreg! Abszurd, hogy évek óta húzódik az antifák elleni embervadászat és a tárgyalások. Igazságot követelünk az áldozatoknak!
Comments