Korunk pártpolitikai csatározásai közepette az ellenállás, szembenállás kifejezésekkel sajnálatos módon a párthívek trágár, személyeskedő csörtéit illetik, ám ennek ellenére beszélnünk kell a mi ellenállásunkról, lázadásunkról. Jobboldali körökben nem újdonság, hogy a kortárs szemléleteket, tendenciákat egy folyamatosan hanyatló, az emberi létezést megrontó entitásokként jellemezzük – jogosan –, hiszen az általunk elvetett nézetek mára már ott tartanak, hogy vallási, társadalmi alapok tagadásán túl az emberi nem biológiai létezésének alapját is kikezdik, szövetségeseinkkel ezért évek óta egy teljes szembefordulást képviselünk a jelenlegi regnáló szemléletekkel, hatalmakkal.
Ennek jegyében szervezte meg első közös konferenciáját a Pro Hungaria Sacra Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A „Szemben az árral” névre keresztelt rendezvény Székesfehérváron, október 30-án került megrendezésre.
Az eseménynek otthont adó terem teljesen megtelt, az ország több pontjáról érkeztek érdeklődők.
Felvezetésként Östör Dániel atya a kortárs egyházi válságra reflektált, röviden ismertette a hagyományhű Szent X. Piusz Papi Testvériség (FSSPX) megalakulását, jelenlegi működését, a PHS papjai ugyanis az FSSPX társult papjaiként teljesítik szolgálatukat Magyarországon. A paptestvérek a hagyományos liturgiához, vallási élethez való visszatérést tanítják híveik számára, az egyház eredeti, liberalizmustól és marxizmustól érintetlen tanítását képviselik.
A következő előadó, Kónyi-Kiss Botond, a HVIM alelnöke, székesfehérvári vezetője Östör atya nyomán a nyugati társadalomban végbement hanyatlást ismertette az egybegyűltekkel. Előadása sodró lendülettel röpítette a hallgatóságot az évszázados történéseken át. Mint közéleti szereplő, arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a küzdelem nemcsak a klerikusok dolga, hanem a világiaké is. Itt az arisztokrácia országépítő tevékenységét idézte fel, az emberi közösségek vezetői is felelősek a közösség tagjainak üdvösségért. Ezért is fontos, hogy társadalmi kérdésekben állást foglaljunk, kiálljunk az igazságért. Merjünk szembe menni az árral, legyünk újra férfiak és nők, katolikusok és magyarok!
A második részt Simon Gábor atya nyitotta meg, aki sokaknak internetes csatornájáról lehet ismerős, hangulatos ám komoly üzenettel bíró videóiban fejtegeti a katolikus hitigazságokat. Így tett most is, előadása a II. vatikáni zsinat által hozott szabályzásokra, gyakorlatokra fókuszált. Mint mondotta, az általunk új világrendnek nevezett “rend” egyáltalán nem új, az Istennel való szakítás nagyon is régi jelenség, csak koronként új ruhát öltve bukkan fel újra és újra. Az atya előadásában kifejtette, hogy a hagyományos rítuson és vallásos életen keresztül lehetséges az egyes ember és a társadalmak számára, hogy ismét a létezés urához, Istenhez visszataláljanak, a jelenkori válságra ez lehet a gyógyír.
Simon Gábor után Szász Péter, a Depositum hitvédelmi oldal főszerkesztője lépett a pulpitushoz, előadásának címe a „Zsidókereszténység” volt. A cím ugyan provokatívnak hathat, de egy fontos kortárs szemléletet vizsgált. Politikai kommunikációban gyakori szófordulattá vált a zsidó-keresztény kultúrkör, de ez mit is takarhat? Szász Péter egyértelműen jelezte, hogy vallásilag, teológiailag nem létező fogalom, a judaizmus és a kereszténység az apostolok korában elvált egymástól. Tehát ez a neoprotestáns ihletésű judaizálás római katolikus részről elvetendő tévedés. Sőt, mivel a judaizmus Jézus Krisztus megváltói mivoltát nem ismeri el, így gyakorlatilag saját hitünk megtagadásaként értelmezhetjük.
A rendezvény harmadik etapjában Legeza Márton pedagógus és nagycsaládos következett az eladók sorában, ő felnőttkori megtéréséről és a családalapítás és gyermeknevelés mibenlétéről beszélt. Gyermeknevelésről elmondott gondolataiban kitért a digitalizáció kortárs veszélyeire, mint a legújabb függőségre.
Az utolsó felszólaló Fülep Dániel teológus volt, előadása a történelmi keret közül kilépve a teremtés pillanatainak megidézésével indult, majd a történelemben jelenlevő Istenről beszélt a hallgatóságnak, a kortárs krízisről beszélve fejtette ki, hogy a megtérés, az Isten felé vezető út, amely védelmet biztosíthat a modern világ őrületével szemben.
Amikor a konferencia véget ért, a hallgatóság számára lehetőség volt, hogy a Romkerthez átvonulva a Királyi halottak napja elnevezésű rendezvényen a király sírokon gyertyát gyújtva emlékezzenek meg elhunyt uralkodóinkról.
Végül a Szent István király kápolnában celebrált szentmisével zárult az esemény, amelyet Dr. Aradi László atya celebrált.
Ezt követően a szervezőség ígéretet tett arra, hogy a téma sokrétűsége miatt számíthatunk rá, hogy lesz folytatása a konferenciának, aki az első alkalomra nem jutott el, még lesz lehetősége szembe menni az árral.
Az előadások videófelvételeit egy cikksorozatban fogjuk az olvasóközönség elé tárni.
Comments