top of page

Itt a X. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra!

Tíz év nem kevés idő, azonban az, hogy méltó módon szeretnénk emlékezni a hősökre, soha nem veszít az aktualitásából. Nem csak egy jól csengő szlogen, hogy „lépjünk együtt a hősök nyomába”, hanem a túra útvonala érinti is a megmaradt állásokat, melyeket 1944-ben kemény munkával alakítottak ki és komoly összefogással, hősiesen próbáltak védeni.


A túra bármely távon történő teljesítése több, mint egyszerű sportteljesítmény – bár annak sem utolsó - , a védelemben elesett hősök előtti valódi tisztelgés. Ez a cél pedig összefogó erő is, több szervezettel karöltve rendezhetjük meg a túrát, akikkel az ellenőrzőpontokon lehet találkozni és évről-évre remek hangulatot és bőséges ellátmányt biztosítanak a túrázóknak. Ebben az évben 2022. szeptember 24-én rendezzük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom főszervezésében és a legnagyobb nemzeti oldali szervezetek együttműködésével ezt a kivételes szellemiségű és hangulatú túrát. A túrát két távon lehet teljesíteni: a teljes táv 44 km, a rövid táv 19 km, ez utóbbi kimondottan családbarát távolság. Előnevezni 2022. szeptember 20. 20:00-ig lehet a túra honlapján!


Ezúton szeretnénk kérni mindenkit, hogy éljen az előnevezés lehetőségével, hiszen ez jelentősen megkönnyíti a szervezők munkáját. A jelentkezéssel együtt van lehetőség pólórendelés leadására is, ezt az űrlap tartalmazza. Idén már női fazon is választható! Több darab rendelése esetén a mennyiségeket kérjük a megjegyzés rovatban feltüntetni! A póló alapszíne ezúttal sötétkék lesz, az ára 3.850 Ft. A pólórendelés határideje 2022. szeptember 2.! A célban lehetőség lesz túrás relikviák vásárlására, készülünk felvarróval, kerámia, illetve karabineres bögrékkel, hűtőmágnessel. Néhány jó könyv mellett kapható lesz a szellemi ellenállás lapja is, a Duo Gladii is, ezt külön ajánlom figyelmetekbe.

Bármilyen kérdés esetén továbbra is rendelkezésre állunk az attilavedvonal@gmail.com címen.


bottom of page