top of page

HVIM: Megszereztük a Pride útvonalát, és le is foglaltuk saját gyűlésünk helyszíneként

Ismét megmutattuk, hogyan lehet útját állni az LMBTQP-lobbiszervezetek tevékenységének. Ezúttal a Budapest Pride útvonalát szereztük meg, és lépéseket is tettünk annak megakadályozására.


A HVIM folyamatosan monitorozza az LMBTQP-lobbiszervezetek tevékenységét, ugyanis bizonyos csatornákon hozzáfér a belső kommunikációjukhoz. Ismerjük az általuk elkövetett és tervezett törvénytelenségeket, provokációkat, ezekből pedig időnként tanulmányokat is írunk.


Most bátor HVIM-esek kinyomozták a KariGergi féle Pride útvonalát, amely a következő lenne: Városháza park és Deák tér a gyülekező, onnan a Kiskörút (Astoria, Kálvin tér, Fővám tér), majd Szabadság-hídon át a Műegyetem rakpart. Természetesen ezt egyelőre titokban akarták tartani, még nem szerették volna nyilvánosságra hozni.


Amint tudomásunkra jutott, rögtön gyűlést jelentettünk be az útvonalra, hiszen az önkormányzati rendezvények nem tartoznak a gyülekezési törvény hatálya alá. Mi viszont szeretnénk élni alkotmányos alapjogunkkal, és szeretnénk ott családi rendezvényt tartani.


A Fővárosi Önkormányzat elképesztő módon tudatosan asszisztál a jog kijátszásához, mi viszont ezt nem tűrjük! Elegünk van a kormányzat bénázásából, és abból, hogy amíg mi a lobbiszervezetek társadalomformáló, antitradicionális tevékenysége ellen harcolunk, és emiatt rendre bíróságra járunk, addig a narancsos rendszer csak (kontraproduktív) kormányzati propagandát folytat, közpénzek milliárdjaiból. Közben jachtozik, magánrepülőzik, a valódi nemzeti ellenállást pedig legfeljebb csupán eltűri. 2006-ban is mi harcoltunk, ők meg mindenfélét kitaláltak a saját gyávaságuk leplezésére...


A HVIM pártpolitika feletti szervezet, tradicionális értékrendet, örök ideákat képvisel, így számunkra elfogadhatatlan az, hogy a valóban fontos társadalmi kérdésekben történő állásfoglalás a Fideszhez való viszonyulásként értelmeződjön, és hogy az értékrend alapvető meghatározója a pártpreferencia legyen.


Véleményünk szerint bármiféle gyűlés csak úgy tartható meg, ha ahhoz semmiféle provokáció nem párosul, illetőleg a hagyományos értékrendet nem sérti. Az LMBTQP-kérdés viszont vízválasztó: egyik oldalon a hagyomány őrzői állnak, másik oldalon az utolsó bástyákat is ledönteni kívánó felforgatók és az ő szerencsétlen csatlósaik. Mi 2001 óta folyamatos harcban állunk: teljesen szabadon, autonóm módon, saját lelkiismeretünk által vezérelve küzdünk, és erre szólítunk fel minden jóérzésű magyar embert! Ne hagyjuk, hogy a sötétség győzedelmeskedjen!


Jelentkezünk még...., ha lesz Pride, ránk is lehet számítani!


Kelt: Székesfehérvár, 2025. június 16.


HVIM vezérkara

Comments


2025 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG

bottom of page