Farkasok a nindzsák pályáján


Látogatást tettünk a Bükkben, és kipróbáltuk magunkat egy bérelt „ninja” gyakorlópályán, a Special Mountain Base-n. A nem kis fizikai felkészültséget igénylő pályával először csak ismerkedett az állomány, majd teljes erőbedobással vetette bele magát az egyiknél erőt a másiknál technikát megint egy másik fajtánál a kettőt ötvöző gyakorlatok teljesítésébe.

A sok izzadtságért kárpótolt a pazar látvány, ami a hegy tetejéről tárult elénk. Először voltunk itt, de biztosak vagyunk benne, hogy nem utoljára.


Az idő kegyes volt hozzánk nappal, de éjjelre már lehűlt. Hogy ne fázzunk megkoronáztuk napunkat egy közel 20 km-es éjszakai, hang- és fényálcázással megtett menetgyakorlattal az erdőben. Holdfénynél, lámpa nélkül, fejlesztve ezzel is tájékozódási képességeinket.


Minden hétvégével mindannyian egy kicsit többek vagyunk, még ha olykor embert próbáló is az út, amin járunk. De ez a valódi emberi minőség záloga.