Esőben is menetel a Rongyos Gárda Emléktúra

Ha egész napra esőt mondanak, akkor általában a szervezett túrák elmaradnak. Kivéve, ha a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a szervezők. Nincs az a cudar időjárás, ami indokolná, hogy ne emlékezzenek meg a Rongyos Gárdára, akik hiányos felszereléssel és hivatalos támogatás nélkül, „rongyosan” is védték az ősi határt.

Tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a Rongyos Gárda Emléktúra, mely a nyugat-magyarországi harcok helyszíneit érintve emlékezik a hős felkelőkre. Az emléktúrát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom indította útjára azzal a céllal, hogy a statikus koszorúzások helyett egy méltóbb formáját honosítsák meg a megemlékezésnek.

A túra gyülekezője Balfon volt, ahol eső fogadta a résztvevőket. Az csapadék miatt járhatatlanná vált földút elkerülésével, kerékpárúton indult meg az egybegyűlt társaság Sopron felé. A szőlősorok mentén haladva kékfrankos fürtök mosolyogtak rájuk. A messziről hallatszó „ágyúdörgés” tanúsága szerint azonban nem csak ők, hanem a seregélyek is felfedezték a jónak ígérkező termést.

A Szárhalmi-erdőn keresztül érkeztek meg Sopronba, ahol a Szent Mihály temetőben megkoszorúzták a felkelésben elesett hősi halottak síremlékeit. A történelmi ellentétet felülíró becsületesség példája, hogy az elesett hősi halott mellett nyugszik az egyik osztrák csendőr is, ki a harcok során vesztette életét. Testét Sopron lakossága ugyanolyan tiszteletadás mellett helyezte végső nyugalomra, mint saját hősi halottait. Innen a Tűztorony irányában folytatták útjukat, ahol megcsodálták a Hűség kapuját, majd a főtéren Thurner Mihály, egykori polgármester szobrát. A várost keresztül szelve meglátogatták a Pannónia szállót, mely épületében egykoron a vezérkar gyűlésezett, majd elhaladtak Prónay Pál egykori parancsnoki szállása előtt is. A Széchenyi-téren található hűség zászlóval szemben áll az épület, melyben egykor az Antant képviselői székeltek. A tér fontos szerepet játszott az akkori eseményekben, ugyanis itt tartották augusztus 20-án a lakosok elcsatolás elleni tüntetését.

Egy rövid pihenő után Sopront elhagyva a Károly-magaslat felé vették az irányt, hogy a felkelő szobránál is elhelyezzék koszorújukat. A szobornál Dobay Gergely mindkét szervezet nevében üdvözölte a jelenlévőket. Beszédében a túrához hasonlította a magyar néplélek megnyilvánulását. Úgy, ahogyan a túrát is megtartják minden körülmények közt, a magyar nép igazság iránti harcos elkötelezettsége is megnyilvánult mindig, minden körülmények közt. Lehettek bármilyen rosszak is a körülmények, bármilyen kilátástalan is a helyzet, a magyar ellenállás megjelenését borítékolni lehetett. Ez, a génjeinkben őrzött tulajdonság nyilvánult meg a vesztes világháborút követő felkelések során Balassagyarmaton, Komáromban és Nyugat-Magyarországon is. Ez a tűz égett azon selmeci diákok szívében is, kikről két héttel korábban szintén egy emléktúra keretén belül emlékezett meg a két szervezet. Ők, miután fegyveresen tartották fenn a rendet és menekítették ki a főiskola értékeit Selmecbányáról, Sopronban vertek új tanyát. Miután Sopront is el akarták csatolni az országtól, újra fegyvert fogtak és megígérték, hogy Sopront már az életük árán is megvédik.

A magaslatról a ciklámen-tanösvényen haladva a túrázók megcsodálhatták az éppen nyíló, névadó virágokat is. A Szalamandra-tónál tartott hosszabb pihenő után az Ágfalvi-hegy csúszós ösvényein jutottak el Ágfalvára, ahol a helyi temetőben ismét egy hősi halott sírjánál hajtottak fejet. A túra az ágfalvi Baracsi-emlékműnél ért véget, ahol a két ágfalvi ütközet eseményeit ismertette Horváth Gábor. Innen az átázott társaság egy közeli pizzériába vonult, hogy átvegye az emléklapokat és a kitűzőket. A túrát sikeresen teljesítők a Hazajáró Kupa részeként egy pecséttel is gazdagodtak.