Az erő és a furfang útján – Beszámoló a XXI. Rongyos Gárda Emléktúráról

A HVIM – Magyar Ellenállás immár 21. éve rendezte meg a Rongyos Gárda Emléktúrát Sopronban, amelyen idén már 110 fő vett részt. Fiatalok, idősek, baráti társaságok, családok járták végig a 24 kilométeres távot, hogy tisztelegjenek azon bátor honfiak előtt, akik 1921-ben nem nyugodtak bele a trianoni országcsonkításba. A túra különböző pontjain történelmi ismertetőt tartottak és beszédet mondtak mozgalmunk tagjai, az utolsó magaslat előtt pedig váratlan verseny elé néztek az arra vállalkozó résztvevők.

A ragyogó napsütést csak kis időre zavarta meg egy-két kósza felhő, ez bizonyára hozzátett ahhoz, hogy korábban még nem látott érdeklődésre tartott számot a Rongyos Gárda Emléktúra. Szeptember 5-én, szombaton reggel fél 9-kor gyerekek, felnőttek és szépkorúak várakoztak a soproni Szent Mihály temetőben, hogy elindulhassanak a 24 kilométeres távon, teljesítményükkel adózva a túra nevét adó Rongyos Gárda hősei előtt. Idén először egyénileg is lehetett teljesíteni a távot, ugyanakkor mindenkit a közös teljesítésre bíztattunk. Nem hiába, hiszen az emléktúra jellegét megtartva kisebb történelmi előadások hangzottak el, emellett pedig főhajtással és koszorúzással tisztelegtünk a leghűségesebb hősök előtt. Bár idén már új főszervező vette kezébe az esemény megrendezését, jelen voltak a túrát megálmodó vármegyések, Erika és Gábor is, akik 20 éven keresztül hűen őrizték a Rongyos Gárda szellemiségét.

Pazar volt a városban elvonuló túrázók látványa: a túrázók előtt zászlósok vezették a sort, a menet legelején pedig egy lovas haladt, szintén zászlóval a kezében. Ő egyébként a gyermekeket is felengedte maga mellé, ami meglehetősen nagy sikert aratott a legfiatalabb túrázók és az őket féltő anyukák és apukák körében is. Remek hangulat kísérte utunkat: a nyomvonalon tervezetten megállókat iktattunk be zsíros kenyérrel, vendéglátóhelyekkel, üdítő itallal. A résztvevők között új kapcsolatok szövődtek, régi barátságok mélyültek tovább.

A túra során több helyen megemlékeztünk a Rongyos Gárda hőseiről, több tagunk tartott történelmi ismertetőt és mondott beszédet. Dobay Gergely, a HVIM – Magyar Ellenállás felvidéki társvezetője párhuzamot vont az egy hónappal azelőtt megrendezett Selmeci Őrjárat Emlék- és Teljesítménytúránkkal, amelyen azokról a selmeci diákokról emlékeztünk meg, akik előbb Selmecbányán a lázongó szlovákokkal és az előrenyomuló csehszlovák légiókkal szemben, majd később Sopronban a Rongyos Gárda oldalán is fegyvert fogtak Magyarország védelmében. Kötelességüknek tekintették és természetes volt számukra, hogy megcselekedjék, amit megkövetelt a haza.

Részlet Kolonits László, mozgalmunk vezetőségi tagjának a Károly-magaslaton, a Felkelő emlékműnél elhangzott beszédéből:

Mostani történetünk az I. világháborúban elszenvedett vereséggel és a tradicionális birodalmak felszámolásával veszi kezdetét. Bár az 1914 óta zajló véres testvérháborúk szinte minden erőt felőröltek, a Felvidéket, Erdélyt és a déli végeket a lehetőségekhez képest minimális küzdelem árán engedték át eleink az ellenségnek, a nyugati országrész elvesztésének veszélyére rengeteg hazafi (és honleány) aktivizálta magát. Az ország különböző részeiből érkeztek felkelők, de különösen az alföldi, Kecskemét környéki tanyavilág jeleskedett a toborzásban. A felkelők közt harcoltak selmeci diákok, a Soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola, a Magyaróvári Gazdasági Akadémia, a Keszthelyi Gazdasági Akadémia hallgatói, Endresz György óceánrepülő és Halmay Zoltán olimpiai bajnok, sőt bosnyák és albán (muszlim) népfelkelők is.

A fennmaradt források alapján Horthy és Bethlen állama sok ponton akadályozta a felkelők tevékenységét. De akkor kik tették lehetővé azt?

1920. július 30-a éjjelén egy Héjjas Iván vezette 60-70 fős szabadcsapat, benne Francia-Kiss Mihállyal, megszállta a stájerországi Fölösöm (Fürstenfeld) stratégiai pontjait: a távírdát és a rendfenntartó erők központját, illetve lefegyverezte a fegyverraktár őrségét, majd nagyjából 3000 Mannlicher karabélyt, 30 géppuskát és jelentős mennyiségű lőszert zsákmányolt, amiket teherautókon elszállított, és az alföldi tanyavilágban rejtettek el.

Az anyagi finanszírozásban részt vettek az arisztokraták, mint gróf Erdődy Tamás, aki a harcokban is részt vállalt, gróf Sigray Antal, nyugat-magyarországi kormánybiztos és báró Windisch-Graetz Lajos. De megmozdultak a hazafias egyesületek, gyárak, ipartestületek is. A mozgalom mögött állt számos közéleti szereplő is, így Sopronyi-Thurner Mihály soproni polgármester és Lékay-Lingauer Albin, a Vasvármegye című napilap tulajdonosa és kiadója. A mai világban ez az összefogás ilyen nemes ügyben szinte elképzelhetetlen.

Mögötte álltak olyan revizionista, hazafias szervezetek, mint az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME), a Kettőskereszt Vérszövetség, az Etelközi Szövetség (EKSz), a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) vagy a Nyugat-magyarországi Liga. Ezekben katonák, arisztokraták, vezető politikusok alkották a tagságot. De támogatták a legitimisták is. Az első, Balfon gyülekező csoport is, melyet a kalandor Friedrich István vezetett, legitimistákból állt.

Mögé sorakoztak bizonyos egyházi emberek, mint páter Zadravecz István, a hadsereg tábori püspöke; páter Bónis Arkangyal, a felkelők tábori lelkésze, Arany Paszkál János, Felvidékről menekült premontrei szerzetes és dr. Laky Vilmos László, győri bencés tanár.

Az öt „hadseregre” osztott felkelők élén olyan egyéniségek álltak, mint tótprónai és blatniczai báró Prónay Pál alezredes, gratteni lovag Ostenburg-Morawek Gyula őrnagy (IV. Károly ezredessé nevezte ki), héjjasfalvi Héjjas Iván főhadnagy (majd százados), Maderspach Viktor kapitány, és tiszthelyettesként Francia Kiss Mihály, akinek Francia előneve az elődeitől származik, akik vitézül harcoltak a franciák ellenében.

A harcedzett világháborús katonákból és tapasztalatlan diákokból álló csapatok, mintegy 3-4000 ember, elindultak az erő útján, mesterien alkalmazva a gerilla taktikát. Mint Héjjas Jenő, Rettenetes Iván/Iwan der Schreckliche testvére írta „kicsiny, mozgékony, de aránytalanul nagy tűzerővel rendelkező harci egységek (…), egy elszánt, erélyes, bátor parancsnok hatalma alá rendelve, akinek feltétlen engedelmességgel tartoznak”.

De a helyzetből kifolyólag nemcsak az erő, hanem a furfang útját is járniuk kellett. Se szerin se száma az ellenség megtévesztésére alkalmazott cseleknek, blöfföknek. Friedrich István – amikor még fegyvereik sem voltak – az őket leszerelni kívánó antant tisztekkel közölte, hogy vegyék el a fegyvereiket, ha merik, de ők biztosan utolsó vérig harcolni fognak. Az ágfalvi csatában bosnyák katonák hordóba lövöldöztek, olyan akkusztikus hatást keltve, mintha tüzérségük is lenne. Egy kéttagú járőr az éjszaka folyamán úgy futamított meg egy osztrák helyőrséget, hogy mindenfelé tábortüzeket gyújtottak, azt sugallván, hogy nagy sereg vette körbe őket. De az is általános volt, hogy a jelentésekben szorzószámokat használtak, gyakran a tízest. Így ha azt írták, egy vidékre 40 embert vezényeltek, akkor az csupán négyet jelentett. Nem véletlen hát, hogy az osztrákok úgy gondolták, egy 20-30.000-es sereggel állnak szemben.

Ezek azok a képességek, amelyekre nekünk is szükségünk van a korunk felforgatói, a modern világ sötét erői ellen vívott küzdelmünk során. A bátorság, és a csibész leleményesség. Ezek jellemezték a Rongyos Gárda hős harcosait, hősi halottjait, akiknek neveit nem feledhetjük!

Tartogattunk meglepetést is a végére: az utolsó magaslat előtt megállva a stafétabotot idéntől átvevő, új főszervező kihirdetett egy versenyt, a tetőn található kilátóig kellett felfutni. Annak ellenére, hogy ekkorra már majdnem a teljes 24 kilométeres táv mögöttük volt, gyerekek és felnőttek álltak a rögtönzött startvonalhoz, majd futottak egészen a kilátóig. A jutalom természetesen nem maradt el, a szervezők meghívták az első három helyezettet a túra végén található pizzériában egy üdítőre. A régi és új baráti társaságok a célban még órákkal a beérkezés után is elmerülten beszélgettek. Örömmel látjuk, hogy rendezvényünk sok jó embert hoz össze egymással.

Több mint százan határozták el magukat idén arra, hogy a Rongyos Gárda hősei előtt fejet hajtsanak. A túrát végül egy közös fotóval zártuk a túrázókkal az ágfalvi emlékmű előtt, melyet a kecskeméti közgyűlés adományozott a településnek, tiszteletét leróva a Rongyos Gárda kecskeméti tagjainak emléke előtt. Dicsőség a hősöknek!

A Hadak Útja Túrasorozat pedig folytatódik, alig egy hét múlva rendezzük meg 14. alkalommal a méltán egyre ismertebb Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúrát. A Dunakesziről induló 44 kilométeres táv mellett Isaszegről családbarát, 19 kilométeres táv is indul, a cél Maglód. Vészesen közeleg a nevezési határidő, szeptember 14-éig van lehetőség az előnevezésre, amely a túra honlapján lehetséges. További információk a megváltozott útvonalról korábbi cikkünkben olvashatók.

További képek a túráról: