top of page

A Pride betiltása tabu? Itt megtekinthető a törölt, cenzúrázott Magyar Jelen adás Barcsa-Turner Gáborral

A Jelen Podcast különkiadásában Barcsa-Turner Gábor, Mozgalmunk társvezetője osztotta meg gondolatait a Pride belengetett betiltása kapcsán. Az adást azonban rövid időn belül törölte a YouTube, holott semmiféle gyűlöletbeszéd nem hangzott el benne.


Barcsa-Turner Gábor a Podcast-ben elmondta, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, csupán politikai akarat kérdése, hogy a rendőrség melyik rendezvényt engedélyezi, és melyiket nem. Szerinte szükséges, de nem elégséges lépés a Pride betiltása, hiszen az LMBTQP-lobbi különféle háttérszervezetei is óriási károkat okoznak. Többek közt tanárérzékenyítések által, illetve azáltal, hogy direktívákat fogalmaznak meg az ügyészség, a bíróságok és a rendőrség felé.


Megint szájzárat adott a YouTube


Minden kedves olvasónknak ajánljuk az adás meghallgatását abból a szemszögből is, hogy mi hangzik el benne, amit gyűlöletbeszédnek lehet bélyegezni, ugyanis semmi ehhez hasonló nem volt az adás tartalmában. Jól mutatja az eset, hogy mily módon működik még mindig az LMBTQP-lobbi által vezérelt cenzúra, hiába tűnik úgy, hogy a techcégek Trump kezébe kerültek, a normalitást képviselők elhallgattatása nem állt le.


Itt újra megtekinthető a törölt adás:


Comments


2025 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG

bottom of page