A HVIM szokásos trianoni felvonulása betyárosan

A rendezvény a Felvonulási téren vette kezdetét körülbelül ötezer felvonulóval. A sokak számára talán már ismerős mozgó teherautó szolgáltatta az ideiglenes színpadot, a vonulás idején pedig nemzeti rock számokat lehetett hallani.

Nagyon különleges volt az idei megemlékezés, hiszen Rózsa Sándor betyárjai masíroztak a teherautó előtt, két lovasbetyár vezényletével. A betyárok megjelenésének nem titkolt célja volt, hogy megmutassa a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nemcsak tüntetgetni és szónokolni fog, más eszközöket is megragadhat ha rákényszerítik őket.


Beszédet mondott Szegedi Csanád a Jobbik alelnöke és képviseltette magát a Magyar Gárda is. Vitéz Siklósi András versei is elhangzottak. Majd a francia nagykövetség elé vonult a tömeg, ahol Lokodi Ferenc Atilla, a HVIM erdélyi elnökének ékesszóló beszéde hangzott el, miközben a tömeg zúgta a "Vesszen Trianon!"-t. Ezután a szerb nagykövetség következett, ahol Lavró Tihamér, a HVIM délvidéki elnöke beszélt, majd Trianon megismertetése következett Budapest belvárosával, hiszen a Hősök teréről az Andrássy úton a Szabadság térre vonultak a résztvevők, hogy az amerikai nagykövetség előtt is "tiszteletüket" tegyék.

Ekkor hangzott el Toroczkai Lászlónak az a gyújtóhangú beszéde, amely megerősítette az odáig kitartó harcos fiatalokat, hogy van értelme a harcnak, és itt az ideje, hogy az elszemtelenedett népségek orrára csapjon újra a betyárok rettegett karikás ostora.





2020 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG