top of page

A HVIM már 2018-ban jelezte Bite Zsolt mocskosságát


A Szent Korona Rádió már 2018-ban megírta a Bite Zsolt ügyet. A portál az akkor érintett VIII. kerületi Vajda Péter Ének-zenei Általános iskolához fordult levélben, míg Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke pedig a Kliknél jelezte, hogy kiféle-miféle Bite Zsolt. Most gyakorlatilag ugyanezen felvételek alapján tartottak nála házkutatást. 2018-ban miért nem foglalkozott senki az üggyel, miért kellett eltelnie 5 évnek, ami alatt ki tudja, hogy hány gyereket rontott meg?! Megdöbbentő, hogy amikor, “szélsőjobboldali” portálok számolnak be diákok megrontásáról, akkor semmi sem történik, csak ha évek múltán eljut a fősodrú médiába ugyanaz az ügy. Cikkeinket kilúgozva ellopó langyoskonzervatívoknak üzenjük, hogy más gyerekrontó tanárokról is cikkeztünk ugyanott és egyéb megdöbbentő iskolai érzékenyítésekről is született már számtalan anyagunk. Amúgy ezen anyagaink miatt ellenünk eljárást szoktak indítani a buzik jogai miatt. Normális országban most “fejeknek kellene hullania” a Kliknél.


Egyébként Budaházy György elévülhetetlen érdeme, hogy 2018-ban elsőként kezdte el látogatni az akkor egy hetesre duzzadt Budapest Pride rendezvényeit és ő készítette azt a felvételt, ami alapján most indult eljárás Bite ellen. A felvételt pedig a Szent Korona Rádió közöltük le. 2018-ban!


A portál megkereste Barcsa-Turner Gábort, mozgalmunk egyik vezetőjét, hogy mi a véleménye az ügyről. Örömének adott hangot, hogy végre megtörtént, aminek már 2018-ban meg kellett volna történnie. “Viszont elképesztő, hogy akkori jelzéseink süket fülekre találtak! Ezért valakit felelősségre kell vonni! Megteszem a feljelentést, hogy kiderüljön, hogy akkor ki hibázott, miért nem vették komolyan a hangfelvétellel alátámasztott anyagunkat! Elegünk van, hogy eltussolják folyamatosan a jelzéseinket! Amiket felderítünk ügyeket, azokkal senki nem foglalkozik, csak akkor, ha már tarthatatlan a helyzet. Közben évek telnek el és az ilyen patkány beteg állatok szabadon garázdálkodhatnak. Látszik, hogy a normális, “demokratikus” utak járhatatlanok: a súlyos gondokat feltáró leveleinket semmibe veszik, feljelentéseinket a rendőrség pedig rendre elutasítja. Amikor pedig oda megyünk egy-egy tanároknak, diákoknak szóló érzékenyítő, nyilvános gyermekmegrontás megtervező előadásra, akkor utána minket hurcolnak meg. Undorító ez a világ, pedig állítólagosan keresztény, nemzeti, konzervatív kormányunk van 2010 óta… Nincs LMBTQP-lobbi?!”


Az SZKR 2018.07.13-ai tudósítása:


Bite Zsolt: VIII. kerületi, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pedagógus-asszisztense. Kérdés, hogy mennyire terjeszti az LMBTQ propagandát, mint médiatanár, de a nyilvános FB-oldalán igen, tehát már ezzel is rossz példát mutat a gyerekeknek, mint például a 2017-es felvonulás galériájával. Az iskola honlapja szerint 5-7. évfolyamosoknak tart fotó-videó szakkört. A Szent Korona Rádió e-mailben megkereste (lásd alább) az általános iskolát, hogy mi az ő álláspontjuk, például ezen kijelentés kapcsán: “Nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. (…) Esténként forgattunk… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében azt csináltunk, amit akartunk. Khhmm… ” Az iskolától magyarázatot várunk, hogy ez milyen tábor volt, hány évesek, milyen diákok vettek rajta részt…


Aminek nyomán az alábbi levelet küldtük szét (amiből most amúgy Tényi István feljelentő is szemezgetett):


Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnökének levele a Klebelsberg Központhoz 2018. júliusában:


E-mail: ugyfelszolgalat@kk.gov.hu, elnok@kk.gov.hu Tisztelt Klebelsberg Központ!


Ezúton szeretnék érdeklődni a Budapest Pride egy hónapos rendezvénysorozat keretében megtartott egyik, nyilvános beszélgetésről, miszerint iskolákban terjesztik és még intenzívebben terjesztenék egyes “pedagógusok” az LMBTQ erkölcs és családromboló szellemiségét. Beszámolóik szerint évente 30-40 iskolába is eljutnak.


A hanganyag ITT hallgatható meg.


A cikkben megtalálhatók a pedagógusok és egyéb szereplők, illetve az iskolába szánt füzetek is.


Érdeklődnénk, hogy Kövesi Györgyi középiskola és általános iskolai tanárt, Bite Zsolt (VIII. kerület Vajda Péter általános és sportiskola) médiaszakkört vezető és “szexuális szabadságot” nem korlátozó “médiatábort” szervező “pedagógust”, az elhangzottak alapján alkalmasnak tartják-e a pedagógusi, tanári pályára?


Érdeklődni szeretnénk, hogy a Klebelsberg Központnak van-e befolyása arra, hogy különböző “civil” szervezetek (kimondottan a Szimpozion Egyesület és a Labrisz) milyen előadásokat tarthatnak az iskolákban, például LMBTQ témában? Ezeket az előadásokat az iskoláknak engedélyeztetni kell-e, vagy saját hatáskörben lehet ilyeneket szervezni?


A Klebelsberg Központ tervezi-e, hogy fellép az egyre erőteljesebb LMBTQ propagandával szemben az általános és középiskolai intézményekben? Véleményem szerint a 1997. évi XXXI. törvény (gyermekvédelmi törvény) 6. § (1) “A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez.” és a “(4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.” és (6) * A gyermeknek joga van ahhoz, (…) hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.” törvényi hivatkozások alapján az LMBTQ propagandát ki kell tiltani az iskolai, nevelői intézményekből és az LMBTQ-t képviselő személyek nem alkalmasak nevelői, pedagógusi beosztásra, így a gyermekekkel való foglalkozásukat meg kell tiltani, amire ékes bizonyíték a hivatkozott beszélgetés is.


Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm! Barcsa-Turner Gábor Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – társelnök


Az általános iskolának írt levél:


Tisztelt Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola! Ezúton szeretnénk tájékoztatást kérni, hogy mi az állásfoglalásuk Bite Zsolt nevű “médiaszakkört” vezető pedagógusi-asszisztens kijelentéseivel, ami ebben a cikkben hallható, 5:20-tól.



“Nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. (…) Esténként forgattunk… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében azt csináltunk, amit akartunk. Khhmm… ”


Bite Zsolt által említett, a kapolcsi Művészetek Völgyében tartott médiatábornak köze volt-e az Önök általános iskolájához, azon részt vettek-e az Önök intézményében tanuló diákok?


Elfogadhatónak tartják-e, hogy az Önök egyik munkatársa, egy nyilvános LMBTQ rendezvényen nyíltan amellett foglal állást, hogy az iskolákban is erősíteni kell az LMBTQ szellemiségét?


Az Önök iskolájában tartott-e előadást a Labrisz, Szimpozion Egyesület, vagy bármilyen, az LMBTQ életvitelt propagáló, család- és erkölcsellenes szervezet?

Tervezik-e az Önök iskolájában, a diákok között terjeszteni a Labrisz füzetét az LMBTQ-s “helyzetekről”? (A cikkben megtalálható.)


Köszönettel válaszukat: Ostenburg-Morawek Gyula Szent Korona Rádió


Majd 2018.07.22-én konstatáljuk, hogy nem történt semmi az ügyben: “Ugyan sem a KLIK, sem az általános iskola nem válaszolt, de Bite Zsolt facebookon úgy foglal állást, hogy jogi úton kér elégtételt….” Magyarul még ő háborodott akkor fel.



A férfitől különböző adathordozókat, telefont és számítógépet vittek el. Ismert, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskolában dolgozó férfi a viszonyról és több botrányos dologról a közösségi médiába feltöltött videóin számolt be. A pedagógiai asszisztenst azóta felfüggesztették a munkahelyén. Az ügyben Tényi István szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntette gyanúja tett feljelentést.


Ilyen dolgokat művelt a tanártüntetéseket is szervező Bite.


A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens 2018-ban a nyilvánosan fellelhető információk szerint éppen a VIII. kerületi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pedagógai asszisztense volt. Az iskola honlapja és akkori saját bevallása szerint 5–7. évfolyamosoknak tartott médiaszakkört. A négy és fél évvel ezelőtti rendezvényen egy általa tartott kapolcsi nyári médiatáborról a következőket mondta:

nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. […] Esténként… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében… khhmm… azt csináltunk, amit akartunk

– áll a feljelentésben, amely arra is kitért, hogy a pedagógiai asszisztens rendszeresen többes szám első személyben beszélt a szexualitás kapcsán magáról és a rábízott gyermekekről: „forgattunk”, „csináltunk”, „akartunk”, „éltük a magánéletünket”.

Commentaires


bottom of page