top of page

A halállal való szembenézés fontosságáról – Ifjúságképzés a Vármegyében


A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megtartotta soron következő ifjúságnevelő hétvégéjét a fiatal próbaidősök és jelentkezők számára. A Vármegye tervszerűen és komoly rendszerben foglalkozik az ifjúság fejlődésével.

A szombat délelőtti érkezést követően kezdetét vette a hétvége központi témájának boncolgatása: az elmúlás, a halál kérdése. Ezt a nem mindennapi, ám mindenkit érintő kérdést a fiatalok választották, hogy beszélgessenek erről, hiszen nap mint nap találkozunk a kérdéssel, ám a modern világ tabusítja azt, pláne nem ad valódi szempontokat hozzá.


Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke tartott előadást, amelyben kifejtette, hogyan is kell tételeznünk az embert, hogy egyáltalán megértsük a halál problematikáját. Ezt egy kötetlenebb beszélgetés követte, ahol a résztvevők beszámolhattak saját elképzeléseikről, tapasztalataikról, gondolataikról. Körbejárták azt a kérdést is, hogy miért fontos ez a téma.


A közös ebéd után a jelöltek elsajátíthatták bizonyos engedély nélkül tartható fegyverek használatának alapjait. A délutáni órákban számszeríjjal lőhettek célba a résztvevők.


Kónyi-Kiss Botond a HVIM alelnöke, aki egy átfogó előadást tartott a halálról katolikus szemléletmód szerint, melyben eddig még ismeretlen nézőpontokkal gazdagította az ifjúságot. Ezen ismeretek felhasználásával közösen alkottak a résztvevők stratégiákat a halállal való szembenézéséhez. Ezek közt szerepel az ismereteink folyamatos bővítése, a mindennapos elmélkedés, kontempláció az elmúlásról, vagy a vallás gyakorlásának fontossága, de akár az álomvilággal való foglalkozás is. A valódi stratégiákat szembeállították a modernek elképzeléseivel, mint például a „tudat” felhőbe való feltöltése, vagy a robotizált testek alkalmazása és egyéb képtelenségek, mint amiket úgy hirdetnek, hogy megoldják a halál problematikáját.

Mindezek után közös filmvetítés vette kezdetét: a Partizán által készített interjút nézte meg az ifjúság, majd elemezték ki közösen.


A vacsora után a Vármegye kórusának próbája következett, ahol a karácsonyi előadásra gyakoroltak a tagok. A sikeres próba után a Mozgalom új próbaidőssel gazdagodhatott az esti „beavatáskor”, ahol a jelölt végül a megpróbáltatásokat sikeresen kiállta.


Másnap reggel Zagyva György Gyulával egészült ki egy kötetlenebb beszélgetés, ahol aktuálpolitikai kérdésekről volt szó, emellett a Mozgalom régre visszanyúló múltjában történt politikai történeteket osztott meg a vezetőség a próbaidősökkel.


További képek a hétvégéről:


bottom of page