Három éves kutatómunka eredményeként lengyel és magyar hazafiak először emlékezhettek meg Tadeusz Gluziński elveszettnek hitt sírjánál a Rákoskeresztúri új köztemetőben június 4-én. A HVIM tagjai a lengyel Nemzeti Radikális Tábor (ONR) tagjaival együtt hajtottak fejet a két világháború közötti Lengyelország egyik legjelentősebb nemzeti radikális mozgalmárának emléke előtt. A kalandos életutat bejárt mozgalmár halála után földi maradványait is viszontagságok várták, mígnem végre méltó helyen, békében nyugodhat.
Harmincas éveket idéző, zöld karszalagot viselő fiatalok gyülekeztek Trianon emléknapján az Új köztemető bejáratánál. A szokatlan látványt fokozta, hogy az aktivisták lengyelül beszéltek. Amikor begördült pár autó, már a parkoló végéből üdvözölték megérkező magyar bajtársaikat. Hosszú várakozás és készülődés előzte meg az aznapi megemlékezést. A lengyel ONR (Obóz Narodowo-Radykalny) tagjai mozgalmuk egyik alapítójának nyughelyéhez érkeztek, amelynek holléte 82 évig ismeretlen volt számukra. Tadeusz Gluziński (ejtsd: Tadeus Gluzsinyszki) 1940. február 7-én halt meg egy budapesti kórházban, de életének és halálának körülményei sokkal kalandosabbak voltak, mint elsőre gondolnánk.
Gluziński a mai Ukrajna területén fekvő Lviv városában született. A lengyel-ukrán háború során őt és a család férfi tagjait az ukrán felkelők megkínozták, öccse az ukránokkal vívott harcban hősi halált halt. Tadeusz a ’20-as és ’30-as években ismert publicista volt, aki írásaival felhívta a figyelmet a liberálisok és a kommunisták veszélyeire. Legismertebb művei a Zsidók és Lengyelország bukása, Izrael alkonya, A politikai idealizmus újjászületése és az Ukrán ügy. Több nemzeti szervezetben is szerepet vállalt, mígnem több bajtársával együtt 1934-ben megalapították az ONR-t. Mikor a szervezetet rövid idő után betiltották, Gluzińskit letartóztatták. Szabadulása után az illegalitásban is aktív maradt. A német megszállást követően vezető szerepet játszott az ONR fegyveres ellenállásában. Titkos megbízatást kapott, hogy az ONR nevében tárgyaljon a Párizsban székelő lengyel emigráns kormánnyal. Küldetése során a GESTAPO letartóztatta, de két hét vallatás után elengedte. Egy hegyi vezetővel és társaival decemberben kelt át a Magas-Tátrán az ellenséges Szlovákia területére. Az ereszkedés közben egy befagyott hegyi patakba zuhant, aminek következtében fagyási sérüléseket szenvedett. A fagyások és a magas láz ellenére folytatták útjukat. A magyar határt januárban érték el. Budapestre érkezve Gluzińskit kórházba szállították, ahol amputálták elüszkösödött lábát. A beavatkozás ellenére Tadeusz Gluziński 51 évesen meghalt. Bajtársai és magyar tisztelői kísérték el végső útjára, azonban nyughelyének pontos helye feledésbe merült a háború éveiben.
Az ONR tagjai három évvel ezelőtt kérték meg magyar bajtársaikat, hogy segítsenek megkeresni alapítójuk sírját. A vármegyések minden tőlük telhetőt megtettek, ám évekig nem érkezett válasz megkeresésükre. Két év után csodával határos módon egy lelkiismeretes hivatali dolgozóhoz került az ügy, akinek segítségével sikerült fényt deríteni Gluziński földi maradványainak hollétére. A felvidéki és budapesti vármegyések közös erőfeszítésének köszönhetően végül megvalósulhatott, amire 82 évet kellett várni: ONR-küldöttség róhatta le tiszteletét a lengyel hazafi sírjánál.
A megemlékezésre Európa minden szegletéből érkeztek ONR-tagok, ami érzékelteti az esemény történelmi jelentőségét. Jöttek Londonból, Hamburgból, Berlinből, Wroclawból, Łódźból, de még Gdańskból is.
A két szervezet kegyeleti megemlékezése az Egy vármegyés lány köszöntőjével kezdődött, aki szerint a lengyel és a magyar nép barátságának újabb jeles napját ünnepelhették.
Őt követte Dobay Gergely, a HVIM felvidéki társvezetője, aki először röviden bemutatta Tadeusz Gluziński életét. Ezt követően angol nyelven szólt a jelenlévőkhöz.
“Gluziński élete és halála 82 év távlatából is üzen, figyelmeztet. Nincs az a kilátástalan helyzet, ami okot adhat harcunk feladására. A küzdelmet minden körülmények között folytatnunk kell, ahogy őt se tántorította el a GESTAPO letartóztatása, a havas Tátra bércei vagy a balesete nyomán megromló egészségügyi állapota. Gluziński megtestesítette az általa megalkotott politikai idealizmus eszményét. Ez az idealizmus mutasson utat mindkét szervezet számára!”
– fogalmazott Dobay.
Az ONR képviseletében a szervezet vezetője, Adrian Kaczmarkiewicz szólt magyar bajtársaihoz. Beszédében háláját fejezte ki, amiért megajándékozták őket annak örömével, hogy immáron méltó módon tudnak megemlékezni egyik nagy elődjükről. A most megtapasztalt magyar-lengyel barátságot párhuzamba állította a második világháború során nyújtott magyar segítséggel.
“A második világháború során sok esetben megtapasztalhattuk a magyar emberek segítségét, ahogy nagyapám is megtapasztalta, hogy milyen jók voltak hozzá a magyar katonák”
– emlékezett Kaczmarkiewicz.
A beszédek után elhangzott a lengyel Nemzeti Fegyveres Erők imája, majd az ONR indulója. A koszorúzást követően a HVIM tagjai ígéretet tettek, hogy ugyanolyan gonddal fogják gondozni Gluziński sírját, ahogy az ONR gondozza Nedecváron a Salamon-család sírboltját.
Hiába az egyre fokozódó nyugati ékverési kísérlet, a HVIM és az ONR együttműködése is bizonyítja, hogy a lengyel-magyar barátság megbonthatatlan.
További képek a megemlékezésről:
