top of page

368 induló: A XII. Attila Védvonal Emléktúra egy komplett rendezvénysorozattá nőtte ki magát – képes beszámoló


2024. szeptember 21-én tizenkettedik alkalommal szerveztük meg az Attila Védvonal Túrát, ami idén az első Harci Versennyel egészült ki, a célban kiállítás és koncert várta a beérkezőket. Az ellenőrzőpontokat ezúttal is számos nemzeti szervezet alkotta, ahol lelkesen várták a túrázókat jobbnál jobb ellátmánnyal, valamint interaktív feladatokkal emelték a túra színvonalát. Mindemellett a résztvevők kifejezhették tiszteletüket, megemlékezhettek azokról a hősökről, akik ezen a helyen védték hazánkat a betörő vörös veszedelemtől. Az esemény egyben a Hadak Útján Túrasorozat lezárása is volt.


Évről évre egyre népszerűbb az Attila Védvonal Túra. Ismét rekordt döntött a túrázók száma: összesen 368-an indultak a túrán,ebből 229 fő indult a 44km-es távon, 139 fő pedig a 19km-es, családbarát rövid távon. A nagy létszám ellenére is családias hangulat jellemezte a túrát, az ellenőrzőpontokon különös figyelemben és remek ellátásban részesültek a résztvevők. A gyönyörű, napsütéses időben csodaszép panoráma kísérte a végig a túrázókat a dimbes-dombos tájon.


ree

Egy 6 éves kisfiú volt a legfiatalabb túrázó, aki szintidőn belül sikeresen teljesítette a 44km-es távot – innen is gratulálunk neki! Kitartásával és fegyelmezett viselkedésével mindenki számára példát mutatott. A célban ajándék hűtőmágnessel kedveskedtünk neki.


ree

I. Attila Védvonal Harci Verseny


Első ízben került megrendezésre a Harci Verseny, ebben az évben még nevezési díj nélkül, de már díjazással és elismeréssel. A sikeres teljesítők ingyenesen vehetnek részt a jövő évi Attila Védvonal Túrán (2025. szept. 20.), a kiváló teljesítők pedig az egész 2025-ös Hadak Útja túrasorozaton. A verseny összesen 10, az ellenőrzőpontokon teljesíthető feladatból áll, melyeket a szervezők pontozzák. Nagyobb részt ügyességi, erőnléti és alapvető katonai ismereteket tartalmazó feladatok voltak, de olyan is, ami lelkiállapotunkról tesz tanúbizonyságot. A feladatok minden évben változni fognak valamelyest. Az idei állomások:


  • Fekvőtámasz időre;

  • Tájoló használat (irányszög mérés);

  • Fegyver szétszerelés-összerakás időre;

  • Elméleti vetélkedő;

  • Lőszeres láda cipelés;

  • Nagy-Magyarország kirakó;

  • Egy ima elmondása;

  • Vaktérkép;

  • Lövészteknőből való lövészet;

  • A túra teljesítésének időtartama.


ree

Maglódon, a célban meleg étel várta a túrázókat, és többek közt Jóba Endre isztiméri hadigyűjteménye volt megtekinthető, valamint Vári-Kovács Péter adott koncertet.


Pontok közötti verseny


Az ellenőrzőpontokat minden évben több nemzeti radikális szervezet adja, egymást felülmúlva minden évben készülnek valami újdonsággal, hogy a túra élvezeti értékét emeljék. Ennek elismeréseként hirdetjük ki a pontok közötti verseny eredményeit.

Legautentikusabb: Szent László Aranyos Szegellete Egyesület

Védvonalat legjobban bemutató: Betyársereg

Leginteraktívabb: Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetje

Legjobb gasztronómiai élményt nyújtó: Betyársereg

Legbőségesebb ellátmányt adó: Magyar Önvédelmi Mozgalom

Legjobb hangulatú pont: Szent László Aranyos Szegellete Egyesület

Legerősebb emberekből álló: Betyársereg

Legjobb pont összesítettben: Betyársereg


Ezúton gratulálunk nemcsak a túrázóknak és a Harci Versenyen indulóknak, hanem az ellenőrzőpontokat alkotó baráti-bajtársi szervezeteknek is!


(A HVIM szervezősége pontozta és hirdette ki az eredményeket, mint főszervező szervezet, így a HVIM és Farkasok ellenőrzőpontjait nem értékelték a főszervezők.)


Hadak Útján Túrasorozat lezárása


2024-ben 9 fő tartott velünk a Hadak Útján mind a 7 túrán, a célban emlékérmet és névre szóló emléklapot kaptak teljesítményük elismeréseként. A túrasorozat valamennyi idei túrájának elérhető a beszámolója, illetve már közzétesszük a jövő évi időpontok nagy részét is.



ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree
ree

 
 
 

Hozzászólások


2025 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG

bottom of page