top of page

Akciócsoportot hirdettünk meg az idei Trianon felvonuláson


Az idei, budapesti Trianon felvonulás több szempontból is rendhagyó volt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom méltóképpen tartotta meg erődemonstrációját a 99 éves évfordulón.


A rendezvény a Vajdahunyad váránál kezdődött 16:32-kor, mintegy 500 fő részvételével. Egy vármegyés lány megindító módon konferálta fel a rendezvényt. Kifejtette, hogy lehet ő csak egy fiatal lány és sokan feltehetik a kérdést, hogy honnan tudja mi volt a trianoni békediktátum, de mégis fáj neki a gyalázat, hiszen nem lehet elfelejteni az elszakított nemzetrészeket.


Az első felszólaló Dorogi György volt, a Nemzeti Légió képviseletében. Kifejtette, hogy a békediktátumon egyedül az önszerveződő alakulatok, mint a Rongyos Gárda, vagy a Nemzeti Hadsereg tudtak csak segíteni, ezért van létjogosultsága az ilyen szerveződéseknek. Az újonnan megalakuló szervezet várja soraiba a tettrekész hazafiakat. A következő felszólaló előtt, a Magyar Csárdás Projekt katonanótákkal buzdította a megjelenteket.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke beszédében azt a kitartást méltatta, amivel a rendezvényt évről évre megrendezik a vármegyések. Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy ne adják fel soha a harcot, ne tegyék le a zászlót, mert nincsen utánunk senki, aki átvegye azt. Aki jelen van ezen a megmozduláson, az képviseli a minőséget. A Vármegye alapítója kitért székely bajtársainak ügyére, Beke Istvánra és Szőcs Zoltánra, akik a mai napig a börtönben vannak.

A szerb nagykövetségnél Kónyi-Kiss Botond (HVIM alelnök) hosszasan sorolta, hogy semmi sem oldódott meg az elmúlt években. Trianon tragédiája ugyanúgy aktuális a mai napig, sőt, a liberális demokrácia tovább rontott a helyzeten. Kónyi-Kiss elmondta, hogy a kispolgári, békés és demokratikus eszközök megbuktak, ezekkel nem lehet eredményeket elérni, úgyhogy ideje radikális lépéseket tenni.

Idén először, a Thököly út és Dózsa György út kereszteződésében található Trianon emlékművet megkoszorúzták a HVIM vezetői.

A Román Nagykövetségnél, Szabó László vármegyés szavalta el a szintén vármegyés, elhunyt Simon Péter buzdító versét. Barcsa-Turner Gábor (HVIM társvezető) ott folytatta a beszédét, ahol Kónyi-Kiss Botond abbahagyta: a jelenlévőktől megkérdezte, hogy ki az, aki nem felejtette el a bebörtönzött székely vármegyéseket, illetve ki tenne meg mindent a kiszabadításukért. Egy akciócsoport létrehozását jelentette be a színpadról, amihez a helyszínen is lehetett csatlakozni. A létrehozandó csoportulásról bővebben a beszámoló utáni közleményünkben olvashat.

Dobay Gergely (HVIM felvidéki vezető) a Szlovák Nagykövetségnél az elszlovákosítás következményeire hívta fel a figyelmet és arra, hogy mennyire nehéz is megmaradni magyarnak Felvidéken, de ők is harcban állnak és nem adják fel a harcot.


A rendezvényen a Nemzeti Légió és a Mi Hazánk Ifjai is részt vettek. A felvonulás fegyelmezetten, erőt sugárzóan zajlott le, minden atrocitás nélkül. Jövőre, a 100 éves évfordulóra, 20. alkalommal is megrendezésre kerül az erődemonstráció a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében.



bottom of page