Némileg megújult formában, de változatlan szellemiséggel folytatódott az évről évre megrendezésre kerülő Nemzeti Gyerek és Ifjúsági Tábor, amit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett. Idén Gödöllőn és összevonva a kicsiket és nagyokat tartottuk meg a táborunkat, ami mindenki épülésére szolgált.
Látszott, hogy többnyire hazafias családok gyermekeiről van szó és ezáltal egy válogatott csapattal tudtunk táborozni a héten. Persze, ez nem jelenti azt, hogy könnyű lett volna a dolgunk, hiszen a legkisebbeket is érinti a modern, liberális világ, de pont a gyermekek azok, akik fogékonyabbak az ősi értékek iránt is, csak megfelelő formában és módon kell átadni nekik. Hol játékosan, hol szigorúan, hol szinte láthatatlanul, csak rávezetve őket. A nehézség pont abban rejlik, hogy az ő nyelvükre kell az ismereteket lefordítani és olyan programokat szervezni, amin szívesen vesznek részt – osztotta meg gondolatait velünk Barcsa-Turner Gábor, a tábor főszervezője, a HVIM társelnöke.
Néhány kép a tábor életéből.
Még több fénykép a Gyerektábor és Ifjúsági Tábor Facebook oldalán.
A tábor legvégén, vasárnap délelőtt kiosztottuk a díjakat, külön-külön gyermek és ifjúsági kategóriában. A fődíj egy-egy íj volt, de gazdára találtak kürtök, könyvek az oklevelek mellett, illetve az éjszakai bátorságpróbán egy farkasfog medált lehetett megszerezni.
A PZArch egy íjjal és vesszőkkel (főnyeremény ifjúsági kategóriában), a Kerecsen íjászbolt íjjal (egyik íj gyerek kategóriában főnyeremény), vesszőkkel és egy vesszőfogóval járult hozzá a tábor sikeréhez. Köszönjük nekik!