Töretlen siker a Felvidéki Magyar Sziget

Újra egy tartalmas és nagyszerű hangulatú hétvégét töltöttünk el együtt Alistálon. Válogatott előadók és zenészek, s a hűséges közönség, akiket sem a meleg, sem a napon túl sokat tartózkodó újságírók nem tántorítottak el.

A Felvidéki Magyar Sziget megszervezése a korábbiakban is kellően kalandos tudott lenni. Műfaji sajátosság, hogy egy fesztivál megszervezése során előre nem látható gondok lépnek fel, de az kevésbé megszokott, hogy a szervezők azzal szembesülnek, hogy szőrén-szálán eltűnik a Facebook oldaluk, s lassan ott tartunk, hogy tiltott még a rendezvény nevét is leírni.

Ahogy az lenni szokott, a bajban mindig van egy kárörvendő, aki szívesen tetézi a dolgot. Esetünkben a vadliberális Új Szó napilap egyik mérsékelten tehetséges alkalmazottja próbálta meglovagolni a dolgot. Nevét nem is írnánk le, nem adjuk meg neki azt az örömöt, hogy általunk legyen ismert. Szegény nem is számított rá, hogy a munkahelyét Felvidéken akkora közutálat övezi, hogy az 50-es éveket idéző, minket lejáratni kívánó írásai épp fordítva sülnek el.


Az utóbbi hetekben számtalan megkeresés érkezett felénk, olyan helyekről is, ahonnan nem is számítottunk rá. Széleskörű összefogás született meg a Felvidéki Magyar Sziget kapcsán, amelyben benne voltak zenekarok, közéleti szereplők, újságírók, a háttérben dolgozó menedzserek, egyéb rendezvények szervezői.

Vajon hány olyan fesztivál van, ahol megtörtént már az alábbi eset: egy házaspár érkezett a kapuhoz, jegyeket vásároltak, de nem befelé indultak, hanem rögtön távozni készültek. A rendezők meglepődöttségére elmondták, átutazóban vannak, nincs idejük még körülnézni se, de mindenképpen támogatni szerették volna a rendezvényt.


E fenti példa jól mutatja az egész hétvége atmoszféráját, az esti koncertek ennek fényében kiváló hangulatban teltek. Itt volt idén a magyar metál örök klasszikusa, a Pokolgép, a szemtelenül népszerű Leander Kills, az európai folk-metál ikonja, a Dalriada, a nemzeti érzelmeiket soha véka alá nem rejtő Hungarica és az Oi-kor, valamint meghallgathattuk az egyik legnagyobb magyar zenész emlékét ápoló együttest, a Tunyó Emlékzenekart. A felvidéki színtért ezúttal két csapat képviselte: a csallóközcsütörtöki fenegyerekek, a Phoenix Rt hatalmas bulit csaptak, a somorjai Babadara bemutatkozását pedig pozitívan értékelték a jelenlévők.

A zene mellett izgalmas programok kaptak helyet a rendezvényen. Parázs, de tartalmas vitát hallgathattak a jelenlévők a felvidéki kerekasztal beszélgetésen, találkozhattak Toroczkai Lászlóval, a déli határ őrzőjével, s kissé rendhagyó módon a környezetvédelemről lehetett diskurálni Dobay Gergely vezetésével.

Hogy az ellenünk folyó kínosan nevetséges lejáratásnak még meddig lesz egy-egy szennylapnál hírértéke, nem tudhatjuk. Majd ha a bíróságra kell miattuk járniuk, nem lesz őszinte a mosolyuk. Egy biztos: kiválóan sikerült rendezvényen vagyunk túl, ezt senki sem fogja tudni elvenni tőlünk.


2020 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG