top of page

Szept. 21. Megújul az Attila Védvonal Túra


Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a HVIM főszervezésében az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra. Szerettük volna család-barátabbá tenni a túrát, ezért a rövidebb távot 19 km-re csökkentettük, így bátran gyerekekkel is nekivághatnak az indulók. Az útvonalban is történt változás, a cél előtt egy új ellenőrzőpontot iktattunk be, a Debreceni 16. Rohamtüzérosztály Emlékkeresztjét.

Természetesen idén is megrendezzük ezt a kiváló, közösségépítő túrát, ahol együtt hajthatunk fejet a hőseink emléke előtt! – nyilatkozta Barcsa-Turner Gábor, a túra főszervezője, a HVIM társvezetője. Lesznek új szervezetek is a pontőröknél, és az útvonalban is történt minimális változás. A 31-es rövid táv helyett 19 km-es családbarát táv lett kijelölve, ami Isaszeg Kálváriától indul. Új pont is beiktatásra került a Bajtemetés után, ahol egy ott harcoló alakulat emlékkeresztje áll.


Az előző év nagy sikere után idén is lesz lehetőség támogatói póló vásárlására, ami szeptember 10. 23:00-ig rendelhető e-mailben a név és méret leadásával. Csak és kizárólag a túrán résztvevők rendelhetnek és a célban, Maglódon vehető át a póló 3000 Ft-ért darab áron.


Előnevezni 2019. szeptember 18. 20:00-ig név, e-mail cím, telefonszám és lakhely (város) és a választott táv (teljes, vagy rövidített) megadásával!


Az előnevezéseket és a pólórendeléseket az attilavedvonal@gmail.com címre várjuk!


A tavalyi túra videója:

A túra részletei

A 44km-es túra indulási helyszíne és időpontja: Dunakeszi Kossuth Lajos utca vége 07:30

A 19km-es túra indulási helyszíne és időpontja: Isaszeg – Kálvária 11:00


A szervezésben résztvevő szervezetek: Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (főszervező), Betyársereg, Farkasok, Légió Hungária, Magyar Bozótmíves Közösség, Magyar Önvédelmi Mozgalom, Mi Hazánk, Szent László Aranyos Szegellete Egyesület, Vircsik András Baráti Kör


Ellátás és díjazás

Az ellenőrző pontokon édesség és egyéb kisebb harapnivaló. A célban egy bográcsban főtt tál étel. Mogyoródon, a cukrászdában sütemény.

A szintidőn belül érkezőknek (19 óráig) emléklap és kitűző, a szintidőn túl teljesitőknek csak emléklap jár.


Útvonal

  • Dunakeszi

  • Fóti rakétabázis

  • Fóti- Somlyó - Mogyoród

  • Szent László Kilátó

  • Szár-hegy – Makrai Ales pihenő (változás 2016-tól)

  • Bolnoka gerinc

  • Isaszeg katonasírok

  • Isaszeg Kálvária – a 19 km-es táv rajtja (nem ellenőrzőpont)

  • Isaszeg Öreghegy

  • Bajtemetés (Péceli Rakétasiló)

  • Debreceni 16. Rohamtüzérosztály Emlékkeresztje – új ellenőrzőpont

  • Maglód Árpád Vezér park

A teljes táv (Dunakeszi-Maglód): 44 km.

Rövidített táv (Isaszeg-Maglód): 19 km.


Nevezési díj

1700.- Ft a teljes távra.

1200.- Ft a rövidített távra.



Dicsőség a Hősöknek!

Kommentarer


2025 Minden jog fenntartva. HATVANNÉGY VÁRMEGYE IFJÚSÁGI MOZGALOM (HVIM)  HIT - HŰSÉG - BÁTORSÁG

bottom of page