Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Zagyva Gy. Gyula 1976-ban született Egerben, itt végezte tanulmányait, és jelenleg is a városban él. Családja, mely apai részről Ung vármegyéből származik ötödik generáció óta él a városban és környékén. Családjában a jobboldaliság természetes. Nagyapja már gyermekkora óta terelgette a radikális életfelfogás és véleménynyilvánítás felé. A 90-es években tagja volt több Egerben működő, pártonkívüli jobboldali szervezetnek, majd később a MIÉP egri szervezetének, aztán a MIÉP IT egri alelnöke lett. Ezekben a szervezetekben sok tapasztalatot szerzett jobboldali mozgalmak építésében és szervezésében.
Évek óta jár ki Moldvába, az ottani csángómagyarok kultúrája érdekében szervezett iskolán kívüli oktatási programokban vesz részt az Egerben működő Petrás Incze János Kultúrális Egyesület tagjaként. Az itt végzett munka ideje alatt nagyon jó kapcsolatokat alakított ki, és sok barátot szerzett. Többek között a Klézsén működő Szeret-Klézse Alapítvány vezetőjével, Duma Andrással, aki a Magyar Szigetnek is rendszeres előadója. A HVIM-mel a 2002-es II. Magyar Szigeten került kapcsolatba, amely fesztiválnak már a főszervezője.
A HVIM-nek - 2003. október 11-én Budapesten megtartott Közgyűlésen a tagság új elnökséget választott. Az elnök Toroczkai László maradt, az új tiszteletbeli elnök a marosvásárhelyi 1990-es magyarellenes pogrom egyik áldozata, a 6 évig román börtönökben sínylődő Cseresznyés Pál, a Mozgalom alelnöke pedig Zagyva György Gyula lett.
2006. október 28-án a Mozgalom közgyűlést tartott, ahol Toroczkai László tiszteletbeli elnök, Zagyva György Gyula (korábbi alelnök) pedig a Mozgalom új elnöke lett.
2010.05.14-én megalakult az új Országgyűlés, ahol Zagyva Gy. Gyula mint országgyűlési képviselő vehetett már részt, a Jobbik általi felkérésnek eleget téve. Az azóta eltelt időszaktól kezdve él a honlapja, ahol friss híreket, cikkeket találhat Zagyva nemzetmentő munkájáról.