Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén is megszervezi az immáron hagyományossá vált Rongyos Gárda Emléknapot! Az idei év különlegessége, hogy a nyugat-magyarországi harcok 90. évfordulója van!
A rendezvény hagyományos módon megemlékezéssel és emléktúrával kezdődik.
Találkozó: szeptember 17-én, Ágfalván 8 órakor, valamint Sopronban a Károly-kilátónál 10 órakor.
A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló délutáni programok Harkán folytatódnak! Este a Szebb Napok, Worst Nightmare, RPG és a Romantikus Erőszak húzza a talpalávalót!
A szervezők minden évben arra törekednek, hogy változatos programmal várják az Emléknapra látogatókat!
Idén különlegesség, hogy hosszabb és rövidebb túra is lesz! A hosszabb reggel 8 órakor indul Ágfalváról és csatlakozik be a rövidebb utat választókhoz a soproni Károly-kilátónál 10 órakor. Itt Toroczkai László szól a megemlékezőkhöz és felcsendülnek a Hungarica dalai Wéber Iréna és Mentes Norbert előadásában. A túrázók körülbelül 13:30-ra érkeznek Harkára, ahol megkoszorúzzák a Hűség emlékművet, majd folytatódik a program a falu sportpályáján a régi-új helyen!
14:30-tól tábori konyha, ahol mindenki vendégünk egy tál gulyásra, Honvéd Hagyományőrzők bemutatója, vetélkedő, amelyre várjuk csapatok jelentkezését az információs email címen vagy telefonszámon!
15:30-tól Botlik József előadását hallgathatják az érdeklődök, amin egy a Rongyos Gárda napokon még nem feszegetett téma is hallható lesz: Horthy vagy IV. Károly?
16:30-kor megtekinthető lesz a „Volt egyszer egy Napkelet” című film.
17:30-kor kerekasztal beszélgetésre kerül sor elszakított országrészeinkről érkezőkkel.
19 órától a Vadkanok Nemzeti Dalárda énekel, közben borkóstoló soproni borokkal és néptánc bemutató, tombolasorsolás értékes ajándékokkal!
Egész nap megtekinthető lesz egy Trianonról szóló kiállítás, amely az Alföldről érkezik hozzánk. Illetve egész délután üzemel a gyerek- és kézművessarok és a népi játékok színtere!
20 órától zenél a Szebb Napok, a soproni Worst Nightmare, lemezbemutató koncertet ad az RPR és hallható lesz a Romantikus Erőszak is!
A programok 20 óráig ingyenesen látogathatóak, belépőjegy 14 éven felül az esti koncertekre 1921.- forint. A rendezvény fedett helyen, rendezvénysátorban lesz megtartva!
Szállás:
Sátorozásra van lehetőség.
Alpokalja Fogadó
Mobil: 06/30/227-4552 Telefon/Fax: 0699-311-715 Email: lugosi.zoltan@freemail.hu Cím: Harka, Sport u. 22.
Bővebb információ: 06/70/554-0293, rongyosgardaemleknap@gmail.com
MINDENKIT SOK SZERETETTEL VÁRUNK!
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 110917_harka.jpg | 143.93 KB |