Klub64
Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Civitas Fortissima - A Legbátrabb város emléktúra
A hazafias balassagyarmati vasutasokat és a polgárságot megsegítő honvédek bevonulása alkalmából rendezi meg emléktúráját a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Nógrád-Gömöri tagszervezetei. Egyben tisztelegünk a Csehkiverés máig példával szolgáló hősei előtt.
A túra időpontja: 2010. január 30. 10 óra.
Gyülekező: 9.30-tól Magyarnándor vasútállomásán, vagy 9 órakor a balassagyarmati vasútállomáson, mivel a Balassagyarmatról érkező résztvevőinknek lehetősége van vonattal átjutni a túra kiindulópontjára.
A túra útvonala: Indulás a Magyarnándor-i vasútállomásról. Csesztve mellett elhaladva érkezés Balassagyarmatra. Az útvonal érintjük a harcok helyszíneit.
A túra hossza kb. 18 km, ami előreláthatólag 4 órát vesz igénybe.
A túra végén a Civitas Fortissima téren (Vármegyeháza tere) emlékműsor és koszorúzás a hősök emlékére. Beszédet mond a HVIM elnöke Zagyva Gyula.
A Csehkiverés rövid története.
A magyar honvédek és civilek cselekedetükkel bizonyították, hogy abban a vészes korszakban is lehetett hazafiként cselekedni és tenni a Hazáért! Annak ellenére is, hogy az egész ország nem akart katonát és fegyvert látni, illetve hogy rengeteg
helyen már éktelenkedett a vörös posztó.
A telhetetlen cseh megszállók 1919. január 15-én lépték át az Ipolyt és foglalták el Balassagyarmatot, illetve több települést is a folyó bal partján, többek között Drégelypalánkot, Szécsényt.
A csehek uralni akarták a teljes Balassagyarmat-Losonc vasútvonalat, valamint utólag magyar kézbe kerültek olyan cseh térképek is melyeken egészen az Aszód-Miskolci vasútvonalig tótul voltak feltüntetve a településnevek. Még Gyöngyös is tótul volt feljegyezve.
A városban már az első napoktól kezdve feszültség volt érzékelhető és egyre kevésbé tudtak a polgárok, vasutasok, tisztviselők, diákok beletörődni az idegen igába.
A legelső lépést a "magyaros ellenállásra" a vasutasok tették meg, akik felvették a kapcsolatot a városból kivonult honvédekkel, akiknek Magyarnándorig illetve Aszódig kellett visszavonulniuk. Így össze tudták hangolni támadásukat annak érdekében, hogy felszabadítsák Palócország fővárosát.
A végső csep a pohárban a Vármegyeházán megtartott köztisztviselői gyűlés volt, ahol a köztisztviselők megtagadták az új hatalom előtt az eskütételt.
Ezek után január 29-én hajnalban támadott a katonaság és a közel 30-40 fős vasutas "alakulat". A hajnali és reggeli harcokban elérték, hogy a város három helyőrségéből egy helyre (a laktanyába) visszaszorítsák a cseheket. Ezekben a heves reggeli harcokban nagyobb veszteségeket szenvedtek a vasutasok és a honvédjeink , mint arra számítottak, ezért a katonaság ismét
visszavonult Magyarnándorig, hogy erőt gyűjtsön. Eközben egész nap a polgárság a pénzügyőrség valamint számos diák tartotta tűz alatt a laktanyát, hogy a megszállók azt érezzék folyamatos a katonai jelenlét.
A délután a visszatérő 16-os és 38-as honvédek végleg leszerelték a megszállókat és 78 foglyot ejtettek.
Ezen a napon a Balassagyarmati felhívásnak eleget téve a környező
települések is fegyvert ragadtak így az Ipoly bal partja teljesen
felszabadult. Ezen hős cselekedetnek köszönhetően az ország része maradt ezen terület. A balassagyarmati és a környékbeli hősök nem hagyták, hogy tovább csonkítsák a Hazát.
Január 31-én már tömve volt Balassagyarmat katonasággal, a 16-os és 38-as honvédek mellett a városban állomásoztak székely bakák is, akiket ha ráeresztettek volna a csehekre talán ma szabad lenne az egész Felvidék, mivel Losoncon és Ipolyságon a cseh katonaság már fűtött vagonokban várta a visszavonulást.
1998-ban városi ünneppé nyilvánította a képviselőtestület január 29-ét, majd 2005-ben törvényi szinten is megkapta Balassagyarmat a Legbátrabb Város elnevezést.
Álljon itt példaként az egyik odaveszett hős egyik utolsó mondata: "Tessék tudatni szüleimmel, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem."
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 100130_balassagyarmat.jpg | 148.9 KB |