Klub64
Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Sok szeretettel várunk minden kedves Honfitársunkat június 4-én Kőszegre, ahol idén első alkalommal kerül megrendezésre a kőszegi Trianon emléktúra.
Túránkat a már jól ismert Kőszegi-hegység turista útvonalai mentén jelöltük ki. A rövid táv kitűnően alkalmas amatőr, kezdő, és családi túrázóknak is. Az útvonal érinti a sok vitát kiváltó Szálasi bunkert és több újkori történelmi emlékhelyet, többek között a Trianon keresztet és a Szent Korona egykori óvóhelyét.
Indulás: június 4, 16 óra 32 perckor a Jézus Szíve templom (Fő tér) előtti térről.
Útvonal: Chernel-kert – Síház – Kincs pihenő – Pintér-tető – Trianon kereszt – Kálvária – Koronaóvóhely
A táv hossza körülbelül: 8 km.
A Trianon keresztnél körülbelül 18 órakor koszorúzás lesz, majd rövid gondolatok hangzanak el a békediktátum 90. évfordulójának alkalmából.
Az emléktúrára pártállástól függetlenül mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők.
A Kőszegi Antikváriumban minden kedves érdeklődő bővebb tájékoztatást kaphat szóban vagy egyéb esetben a +36/30/4199-502 telefonszámon.