A Székely Nemzetgyűlés évfordulójára emlékeztünk Agyagfalván

A Székely Nemzetgyűlés 161. évfordulójára emlékeztek Agyagfalván, amelyen meghívták a HVIM székelyudvarhelyi szervezetét is!

Székelyudvarhelyi tagszervezetünk elnökének beszéde a megemlékezésen:

Az 1848-as Székely Nemzetgyűlésre emlékezve, megfogalmazhatjuk azt a kérdést, hogy milyen okból tudott annyira megváltozni a székely nemzet, illetve személyekre bontva a jelentős többség, hogy a XXI. század küszöbén elvesztettük gerinces tartásunkat, hagyjuk magunkat elszédíteni látszat demokráciával, látszat szabadsággal és látszat összefogással. A hajdani szemtanúk szerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hős tábornokai úgy álltak a bitófa alá Aradon, hogy jóformán a szemük sem rezdült, bátran vállalva a mártíromságot, mert tudták, hogy a Habsburg zsarnokság ellen küzdöttek, s bár a túlerő legyőzte őket, tudták, hogy a magyar igazságot nem lehet bitófára feszíteni.

Itt Agyagfalván is a nemzetgyűlés résztvevői olyan erős nemzeti tudatról tettek tanúbizonyságot, amelyhez hasonló kevés alkalommal nyilvánult meg. az Agyagfalvi nemzetgyűlésnek az volt a nagyszerű értéke, hogy úgy próbálta a székelység közösségi jogait érvényre juttatni, hogy azzal nem akarta megsérteni az országba Habsburg segítséggel betelepített románok és szászok nemzeti öntudatát, sőt testvéri kéznyújtásra szólította fel őket. Sajnálatos, hogy ezt a testvéri kéznyújtást elutasították és felbujtva idegen érdekek szolgálatába szegődve a székelység és magyarság ellen fordultak és azokat üldözték, akik nekik munkát, kenyeret és életteret biztosítottak.

A közösségünk számára nem az a fontos, hogy Bukarest milyen miniszteri posztokat osztogat, hanem hogy megmaradhassunk őseink földjén. Bebizonyosodott, hogy eredménytelen a kislépések és az alkudozások politikája, a székelységnek sokkal radikálisabban meg kell fogalmazza követeléseit és ehhez kell hozzá képviseletet teremtenie.

Olyan Székely Pajzsot kell tartanunk magunk elé, amely megvéd az idegenek mérgezett nyilaitól, erős önvédelemre berendezhető szövetséget kell alakítani, amely ellen tud állni a globalizációnak és visszavezeti nemzetünket arra az útra, amelyről ezer éve letérítettek.

És ehhez adjon az Isten Szebb Székely Jövőt!

Waum Péter

CsatolmányMéret
agyagfalva.jpg131.59 KB
Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu