Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Sikeresen lezajlott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csíkszeredai szervezete és a Szent László Serege által "Szabadságharc a költészetben" címmel rendezett szavalóversenye. A rendezvénynek a helyi református templom adott otthont. A rendezvényre 16 iskolás diák nevezett be.
A sok szép szavalat hallatán a zsűri a következőképpen döntött: első hely Bartalis Bernadett, második hely: Dobribán Melinda, harmadik helyezett: pedig Bartos Erika.
Az első három helyezett diák ingyenesen részt vehet a Sebő Ödön emléktúrán, továbbá értékes könyvjutalmakat kaptak. A szervezők gondoltak minden résztvevőre és egy-egy könyvvel lepték meg a résztvevőket.
A győztes vers Wass Albert "Ébredj magyar" című vers volt, amely a március 15. rendezvényen újra hallható lesz este hét órától a Gál Sándor szobornál. A HVIM különdíjasa Bara Katalin lett, aki díjmentesen részt vehet a HVIM által rendezett III. Székely Szigeten.
Külön köszönet jár ifj. Dosa Mátyás Csonka honi hazafinak, illetve Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának. A szervezők köszönik mindenkinek a jelenlétet és arra ösztönzik a csíki ifjúságot, hogy jövőre is bátran jelentkezzenek, hogy méltó emléket állíthassunk a 48-as szabadságharcnak.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 110314_csikszereda.jpg | 96.01 KB |