Soha annyi magyar a marosvásárhelyi Petőfi-szoborhoz eddig még nem gyűlt össze, mint az idei március 15-én. Itt kezdődött a Magyar Polgári Párt, a Siculitas Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által a magyar forradalom és szabadságharc emlékére közösen szervezett több helyszínes rendezvény.

A mezőcsávási fúvószenekar fújta a gyülekezőt, a marossárpataki 15. Mátyás Huszárezred Hagyományőrző Csapata, és a Magyar Királyi Marosvásárhelyi 9-es Honvéd Huszárezred Hagyományőrző Csapata állták körül a szobrot. Igaz, az idei ünnepségre egyelőre csak gyalog érkeztek, mivel a helyi hatóságok nem engedélyezték a lovas felvonulást a városban. Hadd ne érezzék túlságosan jól magukat az amúgy is igen büszke székelymagyarok. A marosvásárhelyi vármegyések az egyre növekvő tömegben ingyenesen osztották ki a saját kezűleg erre az alkalomra készített, helyesen hajtogatott közel 200 kokárdát (szalagrózsát), és sajnos, vagy inkább hála Istennek becsléseink szerint a jelenlévők csupán negyedének-harmadának ha jutott belőlük. Hiába hallgatták el, hagyták ki következetesen a hírekből, hiába kicsinyelték le vagy éppen bírálták a sajtóban a kezdeményezésünket, sőt még olyan médium is volt, amelyik csúfolkodott a rendezvényünkkel maskarás csinnadrattának nevezve azt, a felhívás és meghívás részünkről így is sok nemzettársunkhoz eljutott.

A felszólalók sorát a magyar történelmi egyházak képviselői, Ötvös József református esperes, generális direktor kezdte meg, majd Nagy László unitárius főjegyző folytatta. Sajnos a helyi római katolikus egyház képviselete rendszeresen hiányzik nemzeti ünnepeinkről. Pedig Oláh Dénes római katolikus esperest is meghívta a szervezőség, ám válaszának első szavai között máris a kivagyiságot, a forrófejűséget említette, ezeket aggatva a szervezőkre illetve eljövendő rendezvényükre. Hogy miért, az sajnos nem derült ki a továbbiakban a szervezőségnek a vele folytatott rövidre szabott beszélgetése során.

A szervezők nevében Izsák Balázs (SZNT), Ölvedi Zsolt (MPP) és Osváth Attila (HVIM) méltatták a forradalom és a szabadságharc eseményeit, hőseit és hangsúlyozták annak a mához szóló üzenetét. A HVIM szónokának beszédét sokszor lelkes taps szakította meg. Meghívottként Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, Csonka-Magyarország bukaresti nagykövetének felesége is elmondta gondolatait. Az eseményt ünnepélyesebbé tette az ünnepi beszédek közt Kozsik József színművész szavalata, Kali Margit éneklése és a Református Kántor-Tanítóképző Főiskola diákjai énekkarának előadása. A szobor körüli műsor végén az egyházak, civil szervezetek és politikai pártok képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit, köztük a HVIM kolozsvári és kézdivásárhelyi tagszervezetei is, akik nagy számban részt vettek az ünnepen, majd a tömeg elénekelte Nemzeti imánkat és a Székely himnuszt.

Ezután került sor arra, amire nemzedékek óta még nem került sor Marosvásárhelyen, hiszen Horthy Miklós kormányzása óta, nem volt példa arra Székelyföld fővárosában, hogy a magyarság a főtéren ünnepeljen. Sem a kommunizmus éveiben, sem a módszerváltás utáni időszakban. Az utóbbi időben is mindeddig mind a civil szervezetek, mind a politikai pártok valósággal tabuként kezelték ennek gondolatát.

Az ünneplők a Petőfi-szobortól a Kossuth Lajos utcán a Rózsák terére (Széchenyi István tér) vonultak. Az egyenruhás huszárokon és a fúvószenekaron kívül a főtéren ritka látványosságnak számító nemzeti zászlóerdő és a nemzeti viseletbe és különböző székely (marosszéki, háromszéki) népviseletbe öltözött fiatalok sokasága sok helyen utcára csalta a főtéri üzletek, kereskedelmi egységek sajnos ünnepnapot nem tartó személyzetét. Egyesek csodálkoztak az eseményen, mások mosolyogva integettek a menetnek. Reméljük, jövőre ők, már nem integetni fognak, hanem a vonulók sorait duzzasztják majd.

A főtérről az ünnepi menet a Bolyai utcán a volt Királyi Ítélőtábla épületéhez, a Kendeffy palotához vonult, ahol Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának és Miholcsa Józsefnek, a sárpataki huszárok vezetőjének rövid történelmi visszatekintői következtek. Ekkor Marosvásárhely és Marosszék 48-49-es szerepéről és itt a szűkebb pátriánkban lezajló főbb eseményekről hallhatott a közönség. Aztán Kozsik József, nemzeti érzelmű színészünk feledhetetlen szavalatával és a résztvevők által elénekelt Kossuth nótával zárult a történelmi jelentőségű rendezvény.

Az időjárás velünk tartott. Bár eléggé szűkre szabott keretek közé szorította a fennálló hatalom az ünneplésünket (huszárok csak gyalog, vonulás csupán járdán, stb.), mégis történelmi jelentőségű volt ez, hiszen Horthy kormányzása óta eddig a marosvásárhelyi magyarság számára még sosem adatott meg, hogy a városa főterén tarthassa meg nemzeti ünnepét, mert vagy egyszerűen tiltott volt nem csupán a főtéri ünneplés, hanem egyáltalán maga az ünneplés, vagy egyetlen szervezet sem merte felvállalni megszervezését, noha a módszerváltás utáni időszakban lett volna rá lehetőség. Úttörők lettünk tehát és egyúttal remélem ahhoz is hozzásegítettük nemzettársainkat, hogy elkezdjenek megszabadulni gátlásaiktól a nemzeti jelképeink használatának terén. Mert ennyi nemzeti zászlót sem lehetett eddig még együtt látni Marosvásárhelyen nemzedékek óta.

Nem bánhatjuk semmiképpen, hogy kezdeményeztük a főtéri ünneplést, hiszen az MPP-s és SZNT-s nemzettársainknak tetszett az ötlet, rögtön rábólintottak s első pillanattól kezdve mindenben a jelenleg még erőnket meghaladó feladat elvégzésében társaink lettek, az ügy mellé álltak. Jövőre reméljük még többen leszünk és immár a lezárt forgalmú főtéren vonulhatunk, amit persze nemcsak remélünk, hanem követelünk is!