Május 8.-án a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében kezdetét vette a Sebő Ödön emléktúra. Voltak akik, vonattal és voltak, akik autóval érkeztek meg a szálláshelyre, amely az ezeréves határmellet helyezkedett el és a Rákóczi Panzió nevet viselte.

Vitéz Sebő Ödön (1920-2004) magyar katonatiszt, a 22. hegyi határvadász zászlóaljhoz tartozó harccsoport főhadnagya. Parancsnoksága alatt székely katonáival három héten keresztül védte a Keleti Kárpátokat mindenféle támogatás nélkül Gyimesbükkben a szovjet és román csapatokkal szemben. A székely katonák annak ellenére, hogy helyzetük kilátástalan volt, mégis emberfeletti erővel harcoltak a hazájukért és vezetőjükért Sebő Ödönért.
Az idő teltével nem volt más lehetőségük, mintsem kitörjenek az ellenség gyűrűjéből. Sebő Ödön katonai tudásának köszönhetően az ellenséget kijátszva székely bajtársaival éjszakákon és nappalokon át megállás nélkül meneteltek Székelyföldön, Felvidéken keresztül egészen Németországig. Történészek kutatásai alapján a „Halálra ítélt zászlóalj” hőstette több mint háromszázezer katona életét mentette meg. Az emlékének tisztelegve rendezett emléktúrát az erdélyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.

A házigazda Antal Péter, aki egyben az idegenvezető is volt nagy szeretettel fogadta a túrázókat, akik között olyan is akadt, hogy csonka honból érkezett. Az első napon, az 1200 méteren elhelyezkedő Bilibók tetőre hágtunk fel. Útközben történeteket hallhattunk, hogy hogyan is zajlottak le az ütközetek a gyimesi szorosban. A tetőn festői táj fogadott, aki nem tud róla el, sem hinné, hogy ottan valamikor véres harcok folytak a hazáért és az óta temető az a hegy, több ezer katona temetője. Ezen térség lakóira jellemző az, hogy mélységesen hisznek az Istenben és ennek okáért és nem csak, meglátogattuk a falú közepén elhelyezkedő templomot. A helyi plébános Salamon József, aki keményem harcol azért, hogy a helyi közösség asszimilálódását megfékezze, a templom melletti hegyoldalban tartott egy rövid előadást arról, hogy milyen nehézségek árán épült fel az Isten háza. Mint hallhattuk kemény ellenszél volt a román szervek részérő de, az akkori plébános vasakarata és a gyimesiek hite három év alatt felépítette a templomot. Mintha valami felső erő akarta volna, hiszen az előadás után idős emberek sétáltak be a templom udvarára, olyan idős emberek, akik valamikor keményen harcoltak a magyar hazáért. Pár perc elteltével köréjük sereglettünk és égtünk a vágytól, hogy hallhassuk a háborús történeteket. Nagy lelkesedéssel mesélték, hogy hogyan is zajlottak a harcok és hogy a háború mekkora áldozatokat követelt. Tudomást szerezhettünk arról is, hogy az ellenséges szovjet katonák milyen brutális cselekedetekre voltak képesek.

Az egyik öreg veterán elmesélte, hogy ő Sebő Ödön alatt szolgált és azt is megtudhattuk, hogy Sebő Ödön nem arról volt híres, hogy nem tartatta be a törvényeket, a katonái féltek és egyben tisztelték is őt, talán e tulajdonsága segítette abban, hogy megmentse katonái életét. Miután nehéz szível elváltunk tőlük és visszagyalogoltunk a szállásunkhoz, a helyszínen megnéztük a betiltott Csillagösvényen sorozat negyedik részét, amely a Halálra Ítélt Zászlóalj történetét mutatja be.

Másnap, május 9-én, meglátogattuk a Rákóczi várat és az ezeréves határon levő őrházat. Idegenvezetőnk Bilibók Ágoston bácsi volt, aki nagy büszkeséggel mutatta be a vasúttörténeti gyűjteményét. Betekintést nyerhettünk az őrház alatt kialakított bunkerbe, amelyben első és második világháborús fegyverek vannak kiállítva. Mindezek után a helyszínen készített koszorúnkat elhelyeztük a Deáky panzió területén, elhelyezett kopjafa tövében, amely Sebő Ödön emlékét őrzi. A túrázások végeztével misére mentünk, hogy hálát adjunk az Úrnak, és egyben imába foglaljuk azt, hogy ne feledkezzen meg erről a vidékről, erről a népről.

A rendezvényt nem hagyta figyelem nélkül a román hatóság, hiszen szinte egy napig ott voltak a panzióval szembeni parkolóban ahol kávézgattak és közben minket figyeltek, hogy nehogy visszafoglaljuk Erdélyt.

Végezetül csak annyit, hogy aki arra jár, az kaphat egy nagy adag szeretetet, az megtanulhatja, hogy mit jelent küzdeni a megmaradásért, harcolni úgy a hazáért, hogy vér ne folyón. Egy dolgot nem lehet megtanulni, azt az erős hitet, azt hogy a reményt nem szabad elveszíteni és úgy tenni a dolgunk, hogy az a Fennvalónak kedves legyen, nem lehet megtanulni, mert ebbe bele kell születni, ez adott ez tartsa össze a csángó népet melynek fundamentuma, van és kötelességünk megvédeni azt.

Tóth Bálint, HVIM - erdélyi szóvivő,
Szőcs Csongor, HVIM Csíkszereda - elnök