Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Alig halkult el a motorok zaja, július 9-én, pénteken reggel máris rajtol az izgalmasnak ígérkező Székely Sziget fesztivál a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőn. Az elmúlt napokban történt néhány változás a programban, valamint újdonságokról is beszámolt a rendezvény főszervezője, a HVIM erdélyi alelnöke, Szőcs Zoltán.
Két hete még nem volt teljesen letisztulva, hogy kik és milyen sorrendben lépnek majd fel. Most úgy tűnik, végleges a kétnapos program, valamint az előadó sátor vendégeinek listája is teljes lett.
Több neves kutató, irodalomtörténész lesz jelen, például Netye Zoltán, őstörténet-kutató , aki Kereszténység előtti szent helyek Erdélyben és Magyarországon címmel tart előadást. Fazakas Szabolcs kutató a székelyföldi legendatérképeket mutatja be, megtekinthető lesz Szabó Ottó, faszobrász bemutatóval egybekötött kiállítása is. Ifj. Tompó László irodalomtörténész A székelység a magyar irodalomban, Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, országgyűlési képviselő Nemzeti ellenállás címmel tart előadást, amelyet Vitéz Siklósi András, író irodalmi estje követ.
A gyereksarokban udvarhelyi óvónők, tanítónők várják a gyerekeket, hogy bevezessék őket a magyar népmesék világába, kézműves foglalkozásokat tanítsanak a csemetéknek. A kalandvágyók jurtát állíthatnak, ősi harcművészeteket próbálhatnak ki, a kevésbé harcias szellemű látogatók a rovásírás rejtelmeibe tekinthetnek be a Rovásírás sátorban. Az isteni nedű szerelmeseinek Seprődi József, minősített borkóstoló és -termelő tart előadást, Bort iszik a magyar címmel.
Szombat délelőtt a kerekasztal- beszélgetéseké lesz a főszerep, lesz nemzeti, HVIM és erdélyi kerekasztal.
A Gábor Áron-sátornál folytatódnak az előadások olyan neves személyiségek előadásában, mint Raffay Ernő történész, Vitéz Siklósi András író, Izsák Balázs SZNT-elnök, dr. Varga Tibor jogtörténész és Toroczkai László, a HVIM elnöke. Lesz lovasíjász-bemutató , és lovaglásra is megadatik a lehetőség.
„A beharangozott zenekarok fellépésének időpontja egyetlen kivételtől eltekintve változatlan. Fanka Deli kérte, hogy fellépését lehetőség szerint tegyük át péntekre, mert a programjába csak így tudja beütemezni” – közölte a főszervező. A koncerteket mindkét este táncház követi.
Kérdésünkre, hogy mennyi látogatót várnak, a főszervező mosolyogva válaszolta, hogy legalább 1500 résztvevőre számítanak, ugyanis ennyi kellene, hogy nullába kijöjjenek. „Azok az emberek, akik még soha nem vettek részt rendezvényszervezésben, fel sem tudják mérni a költségeket, csak egy példa: a kötelező zenei jogdíj 2500 lej, és ez csak töredéke a költségeknek” – mondta Szőcs. A szervező ezúton is kéri, hogy jelentkezzenek bátran a kézművesek, nagy szeretettel várják őket, nekik a belépés ingyenes.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 2010_szekelysziget.gif | 184.58 KB |