A nándorfehérvári diadalra emlékeztünk

A HVIM Marosvásárhelyi Tagszervezete július 23-án, pénteken tartotta meg ünnepi megemlékezését a nándorfehérvári diadalról. A városban sajnos a HVIM volt az egyetlen szervezet, amelyik ennek a dicsőséges eseménynek jelentőséget tulajdonított.

A délután hat órától kezdődő rendezvényen az 554 évvel ezelőtt vitézlő őseink által kivívott világraszóló győzelem megünneplése meglepte azokat, akiknek szánták a vármegyések eleink nagyszerű, sikeres haditettének felelevenítését, ismertetését. Mi magyarok ugyanis elszoktunk attól, hogy sikereinket emlegessük, netán még meg is ünnepeljük. Pedig bőven van mit!

Ezért buzdított arra a marosvásárhelyi tagszervezet ünnepi beszédét megtartó tagja, hogy szakítanunk kell azzal a sajnálatosan elterjedt gyakorlattal, hogy nagyrészt a minket ért csapásokról, tragédiákról emlékezünk meg, illetve olyan eseményekről, amelyekben hősök voltunk ugyan, derekasan kiálltunk és helytálltunk, ám végül elbuktunk. Ünnepi beszédében ezt a gondolatot folytatva hangsúlyozta azt a mozgalmi szintű szándékot, hogy nagyot kell változnunk lélekben s azt is hogy miért kell változnunk: "A mártír és örök vesztes életérzést, mely bénítólag hat ránk, fel kell váltania a nagy múltú és nagyra hivatott, büszke, erős és sikeres nemzet önnön erejébe és Isten segedelmébe vetett hitével jellemezhető életérzésnek, mely tettekre képesít fel, cselekvésre sarkall. Rendezvényeinkkel is ezt kívánjuk, ezt akarjuk és ezt próbáljuk előmozdítani."

Az ünnepi megemlékezés vendégelőadója Fábián István marosvásárhelyi történelem szakos egyetemi tanár volt. Részletes történelmi visszatekintőjében kitért a csata előzményeire, ismertette a hajdani bel- és külpolitikai helyzetet is. Az előadás résztvevői betekintést nyerhettek az akkori fegyverek műszaki szintjébe a korabeli hadviselési módokba. Nem szolgálhatott volna örömükre a román sovinisztáknak az, amit a Hunyadi János származásáról hallhattak volna, ha ott lettek volna az előadáson. Igaz nem is várta őket oda senki. Végül természetesen a csata részletes, minden egyes ismert apró mozzanatának ismertetése következett, melyet a közönség képeken és mozgóképeken is végigkövethetett.

A marosvásárhelyi tagszervezet tagjai eltökéltek abban, hogy ennek az ünnepnek hagyományt teremtsenek városukban, a székely fővárosban is, és hogy jövőtől hagyományőrző csoportok bevonásával színesedjék az ünnepi rendezvény.

Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu