Méltón Sebő Ödön emlékéhez: beszámoló az emléktúráról

A havas, eső és hideg időjárás ellenére, a hétvégén sikeresen lezajlott a csíkszeredai HVIM által rendezett második Sebő Ödön emléktúra.

A festői Gyimesbükkben a Rákóczi panzióban szállt meg a több mint 40 személyből álló csapat.

Első nap, szombaton a Bilibók tető volt a célállomás, esőben majd hóban vonultak fel a vármegyések és a résztvevők a hegygerincen. A majdnem kétórás kemény túra után az erdőben szedett virágokból koszorú készült és azt a résztvevők elhelyezték a Sebő Ödön emlékére állíttatott kopjafánál. Ezt követte a Kontumáci templomban a helyi plébános Salamon atya előadása, aki ismertette a hely történetét, beszélt a háborús időkről, a diktatúrák nehéz éveiről, majd a jelen problémáit boncolgatta.

Vasárnap a reggeli után a Rákóczi várat látogatták meg a túrázók, majd a vasúttörténeti múzeum került sorra. Ezt követően tekintettel arra, hogy vasárnap volt, Csapai Árpád egyetemi lelkész mutatott be Istentiszteletet az elesett katonák emlékére. Az ebéd elfogyasztása után a háromszéki vármegyések által összegyűjtött adomány került szétosztásra, néhány szegényebb gyimesi család között.

Egy vármegyés rendezvény nem folyhat le úgy, hogy a hatalom kutyái ne lihegnének a nyomukban. Nem volt ez másként a túrán sem, igaz a Bilibók-tető megmászására nem vállalkoztak a kutyák, csak a síkterepen filmeztek és fényképeztek, de nem a tájat. Felejthetetlen túra volt mindenki számára és sokan megígérték, hogy jövőre is eljönnek.

Bilibók-tető, Rákóczi vár, Gyimesbükk, sok-sok emlék. A múlt ott van a hegyekbe rejtve, csak fel kell keresni!

A képgaléria ITT tekinthető meg.

CsatolmányMéret
seboodon_emlektura_2011.jpg253.21 KB
Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu