Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
A Szent László Serege Egyesület a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Marosvásárhelyi Tagszervezete társszervezésével 2011. május 22-én, vasárnap lebonyolította a már korábban a Népújságban és a Vásárhelyi Hírlapban is meghirdetett Maros-part takarítási akcióját.
A szervezők a Maros jobb partjának megtisztítását tervezték a gáttól az új hídig, ami mellesleg körülbelül egy kilométeres szakaszt jelent.
Sajnos mint az lenni szokott az ilyen jellegű kezdeményezéseknél, annak lehettünk tanúi ez alkalommal is mint általában. Marosvásárhely polgárainak lokálpatriotizmusát és/vagy környezetvédelem iránti elkötelezettségét legyőzte a közöny és a tunyaság. Senki sem volt hajlandó résztvenni a munkában, segíteni a szervezőknek. A maroknyi (nyolc tagú) csapatnak a vártnál keményebb munkával kellett szembenéznie s megfeszített iramban dolgozva is a tervezett partszakasz megtisztításának csak kétharmadát sikerült elvégeznie. Így is közel negyven zsák szemét gyűlt össze, amit másnap a város köztisztasági vállalata szállított el a helyszínről. Az akció kezdeményezői az elmaradt részen egy másik hétvégén szedik össze a szemetet, de a felvállalt munkát mindenképpen befejezik, függetlenül attól, hogy segít-e más vagy sem. Vasárnap nem sikerült tehát befejezni a munkát egyrészt mert egy ilyen méretű munkához képest túl kis létszámban voltak, másrészt a terep nehézségi foka, a magas és meredek mart, a helyenként nedves, süppedő talaj, és a sűrű bozót gyakran nagyon megnehezítette a szemét elérését. Az árvízvédelmi töltésről nézve nem is látszik, hogy a part menti növényzet mennyi szemetet takar, hát még az iszap milyen mennyiségű műanyag zacskónak, palacknak, konzerves doboznak, lábbelinek, gépkocsi alkatrésznek, stb. vált temetőjévé. Egyébként ez egyeseket nemcsak hogy nem zavar, sőt láthatóan egészen jól esett a napozás nekik a szemetes parton, mások meg sütögettek és jóizűen falatozgattak a szemét- és hulladéktenger közepén.
A szervezők célja nemcsak a szemét és a hulladék összegyűjtése, a Maros part megtisztítása volt hanem figyelemfelhívás is környezetünk óvására, városunk tisztaságának megőrzésére, a természet tiszteletére. Ezért ennek megfelelően jelmondatos táblákat is vittek magukkal a helyszínre. Amíg dolgoztak, az ott felállított táblák közül, kettőt valakik elloptak, s nem járt jobban két, a munka megkönnyítésére készített, de éppen nem használt kampós bot sem. Körülbelül ennyire tisztelik a természetet és becsülik az ilyen jellegű munkát egyesek.
A Szent László Serege Egyesület folytatja a Tiszta Vásárhelyért elnevezésű akciósorozatát.