Szép kincses Kolozsvár

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetei és a Magyar Gárda Székely Szakaszának Wass Albert zászlóaljának küldöttsége 2010. március 15-én rótta le tiszteletét az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt. A megemlékezésen képviseltették magukat a csíki, kézdivásárhelyi, erdővidéki, marosvásárhelyi, hunyadi, nagyváradi és kolozsvári HVIM tagjai. Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket testvéreinknek, remélem a továbbiakban is lesz példa egy ilyen ütőképes csapat megszervezésére!

A HVIM-et meg sem említették a szervezők között, sőt az Unitárius és Református Egyház teológusait is kizárták a szervezésből! Ki kell emeljük, hogy itt Kolozsváron a hagyománynak megfelelően mindig a teológusok szervezték nemzeti ünnepünket, a mostani RMDSZ-EMI szervezés azonban ezt sem vette figyelembe. A kilenc „főszervező” szervezet közt olyanok is voltak, akik szégyenszemre csak papíron, vagy tagság nélkül jelentek meg a felvonuláson. Ugyanennek a szervezetnek a tagjai máshol azzal ámították a Jobbik és a Magyar Gárda képviselőit, hogy Erdélyben „ők az egyedüli radikális” szervezet. Bizonyára csak tréfálkoztak. Ezért mi saját megemlékezést szerveztünk.

Az ünnepi menet a Kolozsvári Református Teológia épületéből indult, átvonultunk a Szent Mihály templomba, ahol lezajlott a szentmise, elhangzottak az ünnepi beszédek, majd az unitárius, katolikus és református iskolák egyesített kórusának énekei. Ezt követően kis seregünk átvonult a Biasini szállóhoz, ahol egykor Petőfi Sándor szállt meg kedvesével, itt megkoszorúztuk Petőfi emléktábláját, majd elénekeltük a magyar, és a Székely himnuszt.

Gondolom nem is kell írni, hogy mindez a kamerák árgus kereszttüzében történt (román)csendőri kísérettel, meg a románokra betolakodókra jellemző alpári megnyilvánulásokkal. A Magyar Gárda Székely Szakasza „Székelyföld nem Románia!” feliratú táblája erősen felkeltette az érdeklődést, volt mit gondolkozniuk rajta, hisz rovásírással is fel volt írva -várható hamarosan, hogy egyes Nicolae Iorga szellemiségű románok kijelentsék, hogy az is az övék- ezt tudják ők...

A Mátyás-szobor felé közeledve arra figyeltünk fel, hogy elmaradt a velünk együtt emlékező Székely Gárda szakaszparancsnoka. Egy civil ruhás ember szólította meg, mintha interjút kért volna, pár másodpercre rá egy másik civil ruhás állt a szakaszparancsnok másik oldalára és felszólították, hogy menjen velük az autóhoz. Az autóban további három csendőr várt, a szakaszparancsnokot betuszkolták az autóba és meg sem álltak a rendőrörsig, ahol komoly mennyiségű lesifotós fénykép várt honfitársunkra. Majd kaptuk a hírt, hogy a csendőrök elvittek három, engedéllyel plakátoló lányt. Feszült hangulat alakult ki, mivel nem tudtuk még, hogy ki vitte el testvéreinket és miért. A Mátyás téren a tömeget szembesítettük a történtekkel, akik mellénk álltak. Az ünneprontó, magyarellenes román karhatalmi terror egy „Vesszen Trianon!” skandálást is megkövetelt.

A HVIM tagjai a délután folyamán sajtótájékoztatót is tartottak a színház épületében a történtekkel kapcsolatosan. Hírt kaptunk továbbá arról is, hogy tízes csoportokba állt Noua Dreapta-s tagok rendszám nélküli nagyobb személygépkocsikból kísérelnek meg magyarokat levadászni, bántalmazni. Régen látott kincses Kolozsvár ennyi nemzeti lobogót, megmutattuk a megszállóknak is, hogy itthon vagyunk a Kárpát-hazában és minden rög a miénk, nem engedünk ’48-ból, ’56-ból és 2006-ból sem!

Joggal tehetjük fel tehát a kérdést: ha a román karhatalom elvárja tőlünk, hogy tiszteljük román állampolgárságunkat, Románia törvényeit, akkor miért nem tekint egyenrangú európai állampolgároknak bennünket, államalkotó magyarokat is? Nem várhatja el tőlünk egyetlen földi hatalom sem, hogy toleráljuk az immár 9o éve ellenünk indított, következetesen magyarellenes, soviniszta intézkedéseket, diszkriminációkat. Nem várhatják el, hogy némán tűrjük, hogy megzavarják szép nemzeti ünnepeinket, ahol mi nem tolvajokra, bérgyilkosokra emlékezünk, hanem olyan szabadságharcosokra, akiket a világ államalkotó nemzetei elismernek!

Elvárhat-e egy román karhatalom más népektől egyáltalán bármit is, ha a fenyegetőző, szitkokat ordibáló, erőszakra és gyűlöletre épülő soviniszta láncoskutyákat támogatja, a törvényeket betartó polgárokat pedig diktatórikusan és jogellenesen meghurcolja?

Elég legyen az elnyomó erőszakból! Vegye tudomásul ezek után minden karhatalmista, hogy nem avatkozhat be bele többet a partiumi és erdélyi magyarság életébe, és abba mit hogyan gondoljunk, mit higgyünk, hogy élhetünk-e istenadta jogainkkal vagy sem.

A régi-új jobbos és balos frusztráltaknak, viccelődőknek, ordítozóknak csendesen, de annál határozottabban üzenjük: majd mi magyarok eldöntjük mit és hogyan csináljunk JOBBAN!

Legyen 2010 március 15. egy sötét, átkos korszak lezárása és az áldott Szebb Jövő kezdete!

A marosvásárhelyiek is helytálltak

Több helyen is emlékezett nemzeti ünnepünkön a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) marosvásárhelyi szervezete. Volt, aki Erdély fővárosába utazott, hogy kincses Kolozsvárott erősíthesse testvéreink sorait, a többiek itthon, a székely fővárosban és egy marosszéki községben, Makfalván ünnepeltek és álltak ki székelységük mellett.

Március 15-én Marosvásárhelyen a HVIM a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT), a Magyar Polgári Párttal (MPP) és a történelmi magyar egyházakkal közös rendezvényen, a Petőfi-szobornál emlékezett az 1848-49-es magyar szabadságharc hőseire. A felkérést az MPP részéről a közös ünneplésre a tavalyihoz hasonlóan most is szívesen elfogadtuk, mert jó, ha másokhoz is eljut Mozgalmunk üzenete. Fontosnak tartottuk olyan dolgokról beszélni, amelyek nemcsak hogy a mi álláspontunk, helyzetlátásunk, értékrendünk kifejezői, hanem mások túl kényes témának tekintik, hogy beszéljenek róla, vagy nem is tudnak róla vagy éppen nem látják át a fontosságát. A nemzeti radikális hang amúgy is hiánycikk, viszont van rá igény Marosvásárhelyen is!

Rendezvényünkön felszólalt marosvásárhelyi tagszervezetünk elnöke, Szabó Nándor, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és a Magyar Polgári Párt városi elnöke. Szabó Nándor beszédében az euroatlanti régióban uralkodó ideológia, a szélsőséges liberalizmus természetéről, és Globália romboló hatásairól beszélt, kiemelve elnemzetlenítő jellegét is. Említette a Csonka-Magyarországon mára kialakult áldatlan állapotokat s kifejezte reménységünket, hogy ez hamarosan változni fog jó irányban, és nemzeti szabadságharcunk a választások után egy új, sikeresebb, hatékonyabb szakaszba léphet.

Egy másik kiemelt gondolat, amelyet a HVIM marosszéki elnöke hangsúlyozott az erdélyi magyarság elöljáróinak, vezetőinek árulása: " ...kézen fogva jár a minket elnyomó román hatalom a mi választott elöljáróinkkal. Egymást támogatja a román beolvasztás és a magyar önfeladás." Egy rendezvényünkön jelen lévő RMDSZ-es városi tanácsos ajakbiggyesztve hallgatta ezeket s vette tudomásul azt is, hogy véleményünk szerint mi jár az árulóknak.

A szónoklatok között népdalok és szavalatok hangzottak el a székely, Árpád-sávos és nemzetiszínű lobogókkal körülvett szobor széles talapzatán.

Ünnepi rendezvényünk alatt ismét megtapasztaltuk, hogy mennyire időszerű az, amit a Székely Nemzeti Tanács néhány nappal ezelőtt követelésében megfogalmazott: hogy egész Székelyföld területén legyen hivatalos ünnepnap március 15-e, a magyarság nemzeti ünnepe. Hétköznap és a viszonylag korai időpont miatt sokan nem lehettek ott munkahelyi foglalkoztatottságuk miatt azok közül, akik úgy érezték, ott a helyük a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál.

Valaki vagy valakik gondoskodtak hangulat és ünneprontásról, arról, hogy ezen az éppenséggel csak megtűrt, de hivatalosnak még nem engedélyezett ünnepünkön se felejtsük el, hogy hol élünk, még a velünk egyetértőkkel együtt töltött néhány meghitt és fennkölt pillanatban sem, ugyanis megemlékezésünket megzavarta egy gépkocsival közlekedő reklámszövegét egyébként kizárólag román nyelven hangosbemondón harsogó ügynök, aki egyáltalán nem volt tekintettel arra, hogy valakik megemlékezést tartanak, sőt, éppen egy szavalatot hallgatnak, legalábbis szeretnék hallgatni. Szerencsére vagy még inkább az ő szerencséjére nem időzött el a közelünkben. Ahogy jött szép komótosan, úgy tovahaladt, botrány végül nem történt.

A rendezvény végén elhelyeztük koszorúinkat a szobor körül, elénekeltük a Himnuszt, és a székely himnuszt, majd kihasználva a sokaság adta lehetőséget, még mielőtt eloszlott volna a tömeg, felkértük a jelenlevőket, hogy aláírásukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy Gábor Áron méltán híres rézágyúja mindörökre itthon, Székelyföldön maradhasson, mert az a székelységé, minket illet. Az ágyút 1971-ben, egy csausiszta államtanácsi határozattal kobozták el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumtól.

Ezután gépkocsikba ültünk, kimentünk a cserefalvi temetőbe, ott is megkoszorúztunk egy 48-as honvédsírt, majd onnan Makfalvára mentünk tovább, hogy az általunk kezdeményezett székely zászlós tüntetésen részt vehessünk. A felvonulásra meghívtuk székelyudvarhelyi és szovátai vármegyés testvéreinket, akik eleget is tettek a meghívásnak.

Makfalván bebizonyítottuk az idegenlelkű polgármesternek, hogy biza van igény a székely lobogóra, mert Makfalva is Székelyföld része.

Székelyföld pedig örök és feloszthatatlan!