Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
A HVIM maglódi tagszervezete a Jobbik maglódi alapszervezetével közreműködve készül a kommunizmus áldozatainak emléknapjára.
A helyi hazafik február 18-án, szombaton leszerelték a kommunizmus áldozatainak emléket állító kopjafákat a helyi emlékparkban és felújított állapotukban helyezik majd vissza 25-ig, hogy méltóképp emlékezzenek meg a kommunizmus áldozatainak emlékére.
Helyi aktualitása is van az emléknapnak, ugyanis a járásban brutális megtorlások voltak 1945-ben, amik a "gyömrői gyilkosságok" névén ismeretesek. A kivégzéseknek négy maglódi is áldozatul esett. Természetesen a vörös horda eszmei helytartói a kor legsötétebb rétegeiből kerültek a rögtönítélő spontán törvényszék élére.
A 28 járásbeli áldozat nagy részének hantjai most sincsenek örök nyugalomra helyezve, mert helyük a mai napig ismeretlen. Akiket megtaláltak azokkal különös kegyetlenséggel végeztek: végtagjaikat, nemi szervüket csonkolták, sarkukba patkószeget vertek, nyakon lőtték őket vagy volt akit egyszerűen élve eltemettek.
A múlt század legsötétebb ideológiájának áldozatai a környék nemessége (tanult értelmiségiek, jegyzők) illetve vallási vezetők, mint például: az ecseri katolikus plébános.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 120218_maglod.jpg | 164.62 KB |