A Jobbikra igenis szükség van az erdélyi nemzetpolitikában

A Jobbikra igenis szükség van az erdélyi nemzetpolitikában- a HVIM partiumi és erdélyi elnökének nyilatkozata

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) partiumi és erdélyi vezetőjeként lelkiismeretbeli kötelességemnek érzem kiállni és szót emelni a Jobbik alelnöke, európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád mellett a személyét és magyarságunk jogait következetesen és hitelesen érvényesítő Jobbik Magyarországért Mozgalmat ért méltánytalan, messze nem demokratikus európaiságot tükröző támadások ellen.
Bogdan Diaconu, a Román Konzervatív Párt (PC) alelnöke a tűzzel játszik, amikor egy köztiszteletben álló EP-képviselő munkáját próbálja Európában nemkívánatos, etikátlan eszközökkel gáncsolni. Azért is különös ez, mert Diaconu eddig semmiféle érdeklődést nem tanúsított sokat szenvedett, apostoli magyar hazájától önakaratán kívül elszakított erdélyi magyarságunk iránt, Szegedi Csanád viszont más politikusoknak példát mutatva önként nyújt segítséget nekünk EP-képviselőként. Ez a dicséretre méltó igyekezet köszönetet és támogatást érdemel, éppen úgy, ahogyan magyar nemzetközösségünket erősítő Jobbik baráti körök létrehozása Partium és Erdély településein.

Továbbá visszautasítjuk és nemkívánatosnak minősítjük Diaconu sértegetéseit, amelyeket a Kárpátokon túlról hajigál államalkotó és kultúrateremtő magyarságunk felé. Diaconu ezzel csak azt bizonyítja, hogy nem a magyar nemzeti radikálisok gúnyhatárok fölötti együttműködése provokál etnikumközi feszültségeket, hanem az általa kiadott és ahhoz hasonló minősíthetetlen, provokatív nyilatkozatok és kirohanások vezetnek politikai destabilizációhoz és az etnikumközi indulatok fölkorbácsolásához. Nem csodálkoznánk, ha Toroczkai László múlt évi, romániai kitiltása mögött is hasonló „kaliberű” politikus állna.
Furcsálljuk, hogy épp az a Konzervatív Párt dobálózik övön aluli provokációkkal, amelyet csak egy R betű választja el a húsz évvel ezelőtt megbuktatott Román Kommunista Párttól (PCR). Diaconu és társai jobban teszik, ha saját pártjukkal foglalkoznak és nem szólnak bele milyen képviselőt, illetve képviseletet választ magának partiumi és erdélyi magyarságunk, hiszen mindeddig még kizárólag békés úton kívántunk jogköveteléseinknek érvényt szervezni.

A Jobbik erdélyi képviseletének közösségi igényét azon tény is alátámasztja, hogy Szegedi Csanád irodájának megnyitása óta több száz nemzettestvérünk kereste fel a Jobbik erdélyi székhelyét, leginkább azok az erdélyi és partiumi magyarok, akiknek a szavát eddig az olyan bukaresti „nagypolitikusok”, mint amilyen Diaconu figyelemre sem méltattak.

Erdélyi magyarságunk jobbik részének igenis szüksége és törvényadta igénye van arra, hogy érdemben képviseljék, valamint érvényesítsék emberi és történelmi jogait. Ennek a jogérvényesítésnek fontos részét képezi az 1918-as Gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés, majd Brătianu által megígért önrendelkezés joga. Ezen ígéret megvalósítása azonban szégyenletes módon mindjárt egy évszázada késik, miközben folyamatosan szembesülünk balkáni stílusú, magyarellenes kirohanásokkal.
Ez az állapot mostanra már tűrhetetlenné vált és mihamarabbi megoldást követel!

Lokodi Ferenc Attila
a HVIM alelnöke
partiumi és erdélyi szervezeteinek elnöke

CsatolmányMéret
hvim_logo.JPG51.13 KB
Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu