Napjainkban egyre több megemlékezés közül választhat a magunkfajta a gyászos emlékű június 4-én is. A rengeteg program közül számomra egyértelmű volt, hogy a szívem csücskének számító Kőszegi-hegységben megrendezésre kerülő emléktúrán veszek részt.

Mivel az időjárás egyre kritikusabb megyénkben is, ezért jobbnak láttam, ha motor helyett ezúttal tömegközlekedési eszközzel látogatok az Alpokalja gyöngyszemének számító vasi kisvárosba. Így történhetett, hogy a megemlékezés kezdete előtt már egy órával a városban lődörögtem. Hamar rábukkantam megyénk egyetlen épkézláb könyvesboltjára, amit alkalomhoz illően rendeztek be, erre a szomorú napra.
A Fő-téren gyülekeztek az emlékező túra résztvevői. A bús harangzúgás után indultunk el túránkra a Szabó-hegy irányába. Útközben megcsodálhattuk az ismeretlen „turista” több „emlékművét” is, majd megérkeztünk a Kőszegi-hegység egyik nevezetességéhez a Szálasi-bunkerhez.
Az Európában is kuriózumnak számító búvóhelyet, most kezdik felújítani, rendbe hozni. A bunker belsejében nem lehetett fényképezni, mivel egy közhasznú szervezet most szeretné használatba venni és rossz propaganda lenne, ha a hazáját féltő, és hagyományait tisztelő nemzeti érzelmű „gyanús” elemekről készült fotók lepnék meg a világhálót. Lent jelenleg még a munkálatok legelején tartanak, a legnagyobb problémát a pára okozza, mindent tönkre tesz a lecsapódó víz. A 28 m mélyen található bunkert több terem alkotja, egyik ezek közül a Nemzetvezető dolgozószobája volt. A bunkert szeretnék úgy berendezni, ahogy az eredetileg volt. Így Szálasi egykori szobájában helyet kap majd egy Nagy-Magyarország térkép, valamint egy íróasztal. A közkatonák a bunker felett található barakkokban laktak, amelyeknek ma se híre, se hamva. A bunker eredeti bejáratát berobbantották az ’50-es évek végén, mivel az akkor szolgálatot teljesítő katonák rendszeresen lejártak melegedni. Így ma az egyik szellőző aknában kialakított csigalépcsőn juthattunk le.
Miután újra felszínre kerültünk, célba vettük a megemlékezés következő helyszínét a Trianon keresztet. Rövid séta után értünk a kereszthez, ahol más megemlékezők vártak minket.
Himnuszaink eléneklése követően rövid, politikától mentes beszédeket hallhattunk. A Jobbik, és HVIM koszorúzása után mindenki magában elgondolkozhatott a hazánkat ért, ép ésszel felfoghatatlan csapásról. A gyászosan égre meredő kereszt mögött az egykori magyar vidék visszhangozta a csendet megtörő kiáltásunkat: Vesszen Trianon! Hiszen a „magunkfajta” nem felejt.
Én sem fogom elfelejteni ezt a családias hangulatú nagyszerű túrát, mely remélem jövőre is megrendezésre kerül. A hegyről lefele jövet még megnéztük az egykori Korona-óvóhelyet, melynek felújítási lehetőségeit boncolgattuk. Mit is írhatnék szárszóként? Hát persze, csak ezt:

Szebb jövőt, és igazságot szeretett Hazánknak!