Határtalan honszerelem - vers és prózamondó verseny

Egri Tagszervezetünk Honszerelem címmel meghirdetett vers- és prózaíró versenyének ünnepélyes díjátadóját tartotta kedden.

"Ahogy a virágnak, úgy a szívnek sem szabad megtiltani..." - ezzel a mottóval a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából írtunk ki pályázatot, amelyre több mint száz munka érkezett a Kárpát-medence több városából.
A beérkezett művek egyik része a békediktátumhoz kapcsolódik, másik részét pedig a hazaszeretet, hazánk tájainak, történelmi eseményeinek felelevenítése teszi ki.

Terveink között szerepel, hogy a beérkezett pályaműveket könyv formájában kiadjuk – mondta Kürti Zoltán, egri tagszervezetünk elnöke. Szeretnénk, ha hagyománya lenne az egri kezdeményezéssel elindított programnak, amelynek célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az irodalomhoz, és a trianoni emléknappal ne csak június 4-én foglalkozzanak.

A köszöntőt követően a Farkas Ferenc Zeneiskola diákjai játszották el a Székely himnuszt, majd Szíki Károly mondta el Reményik Sándor Petőfihez című versét. Az esemény második részében dr. Varga Tibor jogtörténész tartott előadást "A századok királya-Advent Misztériuma" címmel.

Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu