A Fidesz Achilles-sarka: Esztergom

A hónap elején a HVIM Esztergomi szervezete félpályás útlezárást hirdetett a városban. A helyi újság, a Hídlap, két oldalas támadást intézett a Mozgalom ellen. A cikk hazugságokkal, csúsztatásokkal teli. Úgy gondolják, hogy ezzel a közvéleményt maguk mellé tudják állítani. Tévedtek. Néhány strómant leszámítva, ezzel csak fokozták a velük szemben álló lakosság dühét. Lássuk mi is a helyzet a városban.

Kezdjük mindjárt a cikkben írt hazugságaikkal. A bevezető mondatok is már azt sugallják, hogy mások akarnak rendezkedni Esztergomban: „hívatlan kívülállókként szélsőjobboldali alakulat szállja meg a várost – természetesen arra hivatkozva, hogy az esztergomiakért teszik ezt.” Szeretnénk tudatosítani, hogy nem kívülállók vagyunk, hanem mi is Esztergomban élünk. Az ő áldásos tevékenységük minden ocsmányságát a saját bőrünkön érezzük. Esztergomi lakosként pedig igenis fel fogunk lépni velük szemben, és erre minden törvényes és erkölcsi jogunk megvan. Ez az első hazugság.

„A demokratikus intézményrendszer összedőlésének párhuzama szülte azt az anarchikus helyzetet, amiből most már egyre inkább csak a szélsőségesek táplálkoznak – mindenki kárára.” Oltári csúsztatás. A demokratikus rendszer épp miattuk omlott össze, ezáltal ők maguk teremtettek anarchiát. Nem táplálkozunk belőle, itt élőként szenvedői vagyunk ennek a bűnbandának. (Később a cikk egy pontján megmagyarázza mit jelent az anarchia szó. Megvádolva minket azzal, hogy anarchisták vagyunk. Vicc. Legalább utánanézne mozgalmunk tevékenységének, és rájönne, hogy mi épp a rend pártján állunk….) Második hazugság.

„Eddig jól vagy rosszul, de működő, és mindenekfelett demokratikus szabályokra épített rendszer összeomlott.” Ez a mondat példásan bizonyítja a Fidesz hozzáállását. Ezek szerint nekik nem számít az, hogy nincs buszközlekedés, égig ér a gaz, az utak állapota már nagyon rossz, helyenként járhatatlan, nem működnek a városi szervek, leálltak a beruházások. Az a lényeg, hogy a demokrácia oltárán beáldoznak egy várost. Demokrácia mindenekfelett. Nem igazán értem azt, hogy az ilyen-olyan formában működő (szerintük) rendszer hogyan tud összeomlani? Csúsztatás.

„Tétényi Éva polgármester zászlaja alá álltak, közös célként a helyi Fidesz demokratikus választáson elnyert többségének megdöntését is megjelölve.” Nem álltunk senki zászlaja alá. Tetszettek volna elolvasni a közleményünket. A képviselő-testület lemondását követeljük, és új választások kiírását. Egyben egyértelműsítettük, hogy a polgármester asszonnyal nincs kapcsolatunk. Elhisszük, hogy a szabályokat önmagukra nézve át tudják írni. Viszont épp ez az a tény hívta elő a tiltakozás ezen formáját, amihez nyúltunk. Honnét veszik azt az ötletet, hogy őket nem lehet eltávolítani? Aki rosszul végzi a munkáját kirúgják a munkahelyéről. Ők rosszul végzik, és ki vannak rúgva, de erőszakkal és hatalmi pozícióval maradnak a helyükön. Harmadik hazugság.

„Egy névtelen, magát az esztergomi embernek, céljait az esztergomiak érdekének beállító radikális halálosan megfenyegette a fideszes politikusokat és családjukat, hajtóvadászatot és levadászást emlegetve.” Ez a mondat jobban kifejtve a cikkben, azt akarja mondani az esztergomiaknak, hogy ezért a HVIM a felelős. Terrorcselekménnyel vádol minket a cikk írója. Ez mindenképp bírósági eljárást fog maga után vonni. Ezt a kijelentést pedig a leghatározottabban visszautasítjuk. Természetesen nem mulasztja el a cikkíró, hogy felemlegesse a Magyar Szigeten elhangzottakat. (Mindezt persze ugyanúgy, eredeti szövegkörnyezetükből kiemelve. Nem ismerős? Minden ocsmányságukat így szokták kimagyarázni a Fideszes urak.) Megemlít más fenyegetéseket is, azért nem nyíltan kimondva, mert azt nem az esztergomiakért tették… Miféle ökörség ez? A fenyegetés az fenyegetés, mindegy miért, mikor mondják. Ez is azt sugallja, hogy ezért is mi volnánk a felelősek. Negyedik hazugság.

„Itt lenne az ideje, hogy felálljanak, és vállalják felelősségüket azért, hogy radikálisok élnek vissza Esztergom nevével, s fenyegetnek mindnyájunkat az esztergomiak nevében, Esztergom érdekében.” Esztergom nevével senki nem él vissza, legfeljebb a Fidesz frakció. Továbbá visszaélnek az esztergomiak türelmével, ami mára elfogyott. Senkit nem fenyegetünk, mindössze azt akarjuk, hogy ez a testület mondjon le. Tisztességes eljárásban lesz részük, bár kétségtelenül nem érdemlik meg.

Ennyit a megjelent cikkről, bár számos pontját lehetne még támadni. Mindezen firkálmányt egy nevét nem vállaló újságíró jegyzi.

Esztergom pusztul. Lehetőségein rég túl van, és ezért egyedül a Fidesz frakció és a bukott polgármester a felelős. Persze ők azt kommunikálják, hogy mindenki más hibás, ezen belül az új polgármester, csak ők az angyalok. Ezt esetleg a médián keresztül, az ország másik felén elhiszik, de itt nem. Bűnös Orbán Viktor is, aki sorsára hagyott 30000 embert, és egy várost úgy, hogy ennek a városnak a díszpolgára ráadásul. Miféle nemzeti kommunikáció az, hogy meg sem hallgatja a demokratikusan megválasztott polgármester asszonyt, figyelmen kívül hagyja több ezer ember határozott akaratát? Csak azért, hogy bukott strómanját mentse, és továbbra is lehetőséget adjon a pénz elszivattyúzásának.

Mert a pénz továbbra is folyik ki a városból. Ezt a Strigonium Zrt. hajtja végre, mint a város vagyonkezelője. Különböző cégeken keresztül tűnik el az emberek pénze, szemétdíj, parkolási díj stb. Ezekből egy petákot sem tudnak felmutatni, a cég vezérigazgatója pedig szabad kezet kapott. Ezektől.

Ezt a romhalmazt ők okozták, mégis másra mutogatnak. Meddig védi még a kormány ezt a városvezetést? Azt hiszik az ún. szélsőjobbal állnak szemben. Tévednek. Itt megszűntek a pártok, csak az itt élők vannak, akiknek elegük lett egy politikai bohózatból és a körülményekből. A Fidesz megrettent, fél attól, hogy Esztergom lerázza a rabigát, amit rákényszerítenek. Idegességükben vagdalkoznak mindenfelé, de ez csak sietteti bukásukat. Amennyiben Esztergomot elvesztik, kétségessé válik az országos támogatottságuk is.
A Fideszes kakas már egy szemétdombon kukorékol. De Zámbó Jimmy óta tudjuk, nem sokáig.

CsatolmányMéret
esztergomkozter.jpg371.06 KB
Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu