Felvonulás a trianoni békediktátum évfordulóján

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom lassan egy évtizede minden esztendőben immáron hagyománnyá vált felvonulást rendez a gyalázatos trianoni békediktátum évfordulóján. Idén ismét rendhagyó felvonulásra hívunk mindenkit, akinek fáj a trianoni gyalázat, s aki tenni is akar ellene.

2006-ban történelmet írtunk, amikor a mindig a budapesti Regnum Marianum helyéről induló menetünk Versaillesben ért véget, ahol a Trianon Kastélyban 1920. június 4-e óta először tüntettek magyarok. Célunk ezúttal is a nemzetközi közvélemény felrázása, jelezve, hogy a magyarság egy pillanatra sem felejt, s továbbra sem mond le ősei földjéről.

2008-ban térségünkben az Amerikai Egyesült Államok vezette nagyhatalmak Koszovó elszakadásának fegyveres és politikai-diplomáciai támogatásával, függetlenségének elismerésével új helyzetet teremtettek. Ez a precedens azt üzeni, hogy a huszadik században felállított status quo nem örök, a határok megváltoztathatóak, ezért idén rendhagyó módon Franciaország nagykövetsége után a Szabadság téren lévő amerikai nagykövetséghez vonulunk. Az USA külképviselete előtti demonstrációval, s az amerikai nagykövetnek átadandó petíciónkban felhívjuk az amerikai és a nemzetközi közvélemény figyelmét a kettős mércére, amellyel az albánok fegyveres harcát támogatták, a magyarok kitartó, ám mindezidáig többnyire békés küzdelmét az önrendelkezésért viszont nem. A kérdés adódik: csak a fegyveres út a támogatandó?

Találkozzunk 2008. június 6-án, pénteken 16:30-kor a megszokott helyen, Budapesten, a Regnum Marianum keresztjénél, a Felvonulási téren!

Mi nem felejtünk!

VESSZEN TRIANON!

CsatolmányMéret
nagymo01_small.jpg4.08 KB
Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu