Az apátfalvi román vérengzésre emlékeztünk

A HVIM makói tagszervezete június 23-án, a Makó melletti Apátfalva településen emlékezett meg az 1919 június 23-i román vérengzés 40 helyi halottjáról.

2009-ben mi szerveztük meg először a megemlékezést, azóta ez már a harmadik a sorban, mostanra tehát elmondhatjuk, hogy hagyományt teremtettünk. Míg az első évben alig páran voltunk, a rá következő évre már csatlakozott hozzánk pár helyi jobbikos, idén pedig már elérte a 40 főt is az emlékezők száma. Ez is mutatja, hogy törekvéseink nem hiábavalók, ráadásul az idén újjáalakult helyi Jobbik szervezet keresett meg minket, hogy lesz-e rendezvény, mert szeretnének csatlakozni.
A fölszólalók száma is arányosan növekedett az eddigiekhez képest, így több helyi lakos, az apátfalvi Jobbik alelnöke is beszélt az 1919-ben falujukat hősiesen védelmező férfiakról. A HVIM részéről Gera Dénes makói alelnök vont párhuzamot beszédében a történelem és a jelenkor között, miszerint a harcot mindenkinek föl kell vennie, nem szabad hinni a balliberális médiumoknak, akik a gyávaságot, lustaságot, megalkuvást közvetítik.

CsatolmányMéret
110623_mako.jpg22 KB
Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu