Az 1848-'49-es szabadságharc hőseire emlékeztünk Budapesten

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom budapesti tagszervezete október 4-én tartotta megemlékezését az 1848-49-es forradalom, és szabadságharc leveréséről a Batthyány örökmécsesnél.

Közel száz fővárosi lakos tartotta fontosnak, hogy tisztelegjen a magyar szabadság hősei előtt, akik a legdrágábbat adták nemzetüknek, az életüket.
A megemlékezés délután öt órakor vette kezdetét, a mellékutcákban rejtőzködő sündőrök vendégszereplésével, akik tőlük szokatlan módon tartották magukat a megállapodásokhoz, és nem merészkedtek közel a rendezvényhez.
A mozgalmunk egy délvidéki tagja szívbemarkoló szavalatával nyitotta meg a rendezvényt, majd teret engedve a házigazdáknak egy korabeli népdal hangzott el a budapesti HVIM egyik tagjától. Incze Béla a tagszervezet elnöke elmondta rövid beszédét, majd meghallgathattuk a tizenhárom aradi vértanú válaszait a halálos ítéletre, a műsor zárásaként pedig Sziva Balázs a Romantikus Erőszak és a Hungarica zenekarok frontembre adta elő „Az aradi tizenhárom” című dalának akusztikus verzióját. A megemlékezés a Himnusz, és a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult, miután a budapesti szervezet két tagja elhelyezte a HVIM koszorúját, és jelenlévők pedig az általunk kiosztott mécseseket.

Videó a megemlékezésről: http://vimeo.com/6906464

Minden jog fenntartva. Kapcsolat: kotaib@hvim.hu