Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
A HVIM Gömör-Nógrádi helyi szervezetei 2o1o március 13-án első alkalommal szervezik meg a Helytállás Emléktúrát emlékezvén a 65 évvel ezelőtti hősi védelmi harcokra, a Felvidék Kapujának kikiáltott Szilice-i fennsíkon. 1944 decemberében s 1945 januárjában, több mint egy hónapon át tartotta magát itt kétezer magyar honvéd s egy kis létszámú német alakulat a többszörös túlerőben levő román és szovjet csapatokkal szemben, a több hullámban támadó ellenséget több alkalommal sikerült visszaverni a hősiesen küzdő magyar honvédeknek.
A Rovat magazin, a Szent Korona Rádió és a HVIM pilisvörösvári tagszervezete rajzpályázatot hirdet általános iskolások között „Őseink írása köztünk él” címmel.
Nevezési feltételek:
A rajzpályázaton részt vehet minden kárpát-medencei általános iskolás tanuló, pályázónként legfeljebb három rajzzal.
A pályázatra beküldött művek bármilyen kézi technikával készülhetnek (pl. ceruzarajz, víz-, olajfesték, kréta, vegyes technikák, stb.) A4-es vagy A3-as méretben.
A pályaművek témája a rovásírás és annak jelenkori vonatkozásai.
Elnök: Bedécs László
Tel.: +421911357040
Drótposta: hungar@citromail.hu