Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Április 2-án, szombaton 12 órán keresztül Wass Albert művei szóltak a pilisvörösvári Mű-Hely Galériában. Felcsendültek sorok az „Elvásik a veres csillag”, a „Titokzatos őzbak” című könyvből, rengeteg novellát olvastak fel és Wass Albert verseiből is több elhangzott.
Január 5-e a pótkarácsony és az önzetlen szeretet napja volt a vörösvári vármegyések és egy nehéz anyagi helyzetben élő helyi család számára is. Ezen a napon ugyanis tagszervezetünk ajándékokkal lepett meg egy rászoruló özvegyasszonyt és kisfiát.
December 5-én ismét emlékezni hívjuk magyar testvéreinket!
A helyszín természetesen a pilisvörösvári református templom kertje, hol megkoszorúzzuk az egy éve felállított kopjafánkat. Beszédet mond a pilisvörösvári tagszervezetünk elnöke, Gribek Dániel.
Az ország minden szegletéből, sőt még Ausztriából is érkeztek érdeklődők Pilisvörösvárra, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi tagszervezetének Szent Korona kiállítását megtekintsék a Mű-Hely Galériában. Egy Csepelről érkező vendég riportot is készített a Galériáról és a kiállításról.
Szeptember 12-én 10 órától szeretettel várunk mindenkit a pilisvörösvári Búcsú téren az I. Vörösvári Vigasságra! Lesz solymászbemutató, íjászat, kézművesség és koncertek is.
A belépés természetesen ingyenes, a megjelenés pedig szinte kötelező!
Táncolhatsz kedvedre,
ehetsz míg éhes vagy,
ihatsz míg szomjas,
de kipróbálhatod magad, ha elég bátor vagy,
mert lesz íjászat,
gólyaláb és jobbnál-jobb kézműves-foglalkozás.
Álljon hát a plakát alább, nézegesse fiú s leány!